Aki azt mondja, hogy a gyerek miatt mindenről le kell mondania a szükőknek, az hazudik, vagy nagyon hülye. Esetünkben éppenhogy felrázta a kissé bepunnyadt szüleit a csöppség. Idén már saját karácsonyunk lesz, aminek eddig nem volt értelme, mivel mindig elutaztunk. Többet találkozunk a barátainkkal, mivel jobban igényeljük a felnőttek társaságát, akik meg örülnek a picurénak. Ha tehetjük, – mert azért a lehetőségek némileg korlátozottak – elmegyünk szórakozni, mert az igény már nemcsak akkora, ami a tervezésig tartó lelkesedést elégíti ki. És hosszú évek óta először nyaralni is voltunk. Azaz „nyaralni”.
Tudom, kicsit hűvös van már egy nyári poszthoz, viszont gondolhatnánk, hogy a júliusi hőség gondolata felmelegít picit, ahogy az emlékek előtörnek. Nem fog. Idén nagyszerű nyarunk volt, sőt talán túlságosan hosszan volt túlságosan meleg, na de nem július végén abban az öt napban, amikor mi nyaralni mentünk. Az úticél a Balaton volt, és még így is későn kezdtünk neki a szálláskeresésnek, de köszönhetően barátnőm kitartásának és lelkesedésének sikerült egy minden szempontból megfelelő apartmant találni két kisgyermekes család számára. Pedig a követelményeink nem voltak könnyen teljesíthetőek. Négy felnőtt, két gyerek, egyik egy év alatti, másik kb. 2,5 éves. Alap igényünk, hogy a gyerekek napi rutinját csak a legszükségesebb esetben borítsuk fel, amit lehet, igazítsuk hozzájuk. Így szükségünk volt 4 hálószobára, hogy külön aludhassanak, kiságyakra és etetőszékekre. Emelet lehet, de azért ne kelljen órákig lépcsőzni. Ja és persze legyen közel a strand, meg a bolt, de csendes legyen, stb, csak a szokásos elvárások 😀
A helyzet úgy alakult, hogy sikerült mindezt megtalálni, csupán a strand volt messze, de mint kiderült, arra amúgy sem volt szükségünk. Ahogy annyi szobára sem, mivel az én kis majmom nem volt hajlandó utazóágyban aludni, így végül együtt aludtunk vele a földön. Bár az tény, hogy a napközbeni alvásainak idejére jó volt elvonulni külön szobába, úgyhogy ez pipa. Ami nem pipa, az az időjárás. Konkrétan utazásunk előtt egy nappal folyt rólunk a víz, és örültünk neki, hogy arra a hétre végülis nem 40 fokot jósoltak, csak 25-28-at. Legalább nem döglünk meg. Hát a melegtől nem is. Arról mondjuk szó nem volt, hogy kb 13 fok lesz a maximum hőmérséklet. Ráadásul ennyire megbízhatatlan talán még sosem volt az előrejelzés, minden reggel 9-kor álltunk a teraszon a csöpögő esőben, miközben a neten azt írták, ma már napos idő lesz. Hát nem lett. Egész héten. És a kérdés, ami minden reggel kiült az arcunkra: mi a faszt csinálunk a házba bezárva két gyerekkel? Pontosabban mi a faszt csinálunk egész nap úgy, hogy:
- az enyém gyerek reggel 6-kor kel, és üvöltve futkározik, miközben a többiek alszanak, majd fél 10-re, mire másik gyerek felkel, már mély álomba zuhan;
- ebéd együtt dél körül, mindenki ébren, csak Szamikának kell 1 körül aludni menni, szóval Márk addig megint csak finoman futkározzon, semmi baj, imád labdázni, vigyük ki, ja nem jó, tiszta víz a fű;
- délután 4, Szami ébred, Márk alszik, Szami van csendben (neki legalább megy, ha nem beszél, bár ez ritkán fordul elő 😀 );
- 6 körül újra együtt a csapat, lehet vacsit, sétát egyebeket tervezni, HA nem esik az eső, király.
Megoldásainkból nagyjából a következőkre emlékszem: talán első nap este lementünk a sétányra (Balatonfüred) sétálni, vacsizni, azt hiszem, egész jól sikerült. Aztán volt olyan is, hogy egy közeli étterembe sétáltunk ebédelni, majd hazamentünk és rendeltünk, mert már alvás idő lesz és nyűgösek a gyerekek, mi meg nem óhajtunk 3000 Ft-ért brassóit enni (ezen kívül 5-ért még szarvaspörkölt volt a választék). Egy alkalommal barátaink úgy gondolták, tesznek egy sétát délelőtt, mert nem esik, ez kemény 5 percig tartott, aztán visszajöttek, mert esett. Aztán egyik nap felállítottuk a strandsátrat. A szobában.
Na az legalább baromi extázis volt a kölköknek, garantált fél óra móka. Valamelyik reggel a kis csónakot is felfújtuk nekik. Igen, azt is a szobába. Amit nem terveztünk, de megtörtént, hogy kb. a 3. napon barátaink ágya leszakadt alattunk. Legalább a tulaj aranyos volt, még ő érezte magát kellemetlenül, és nem próbálta ránkverni a kárt. Amúgy is nagyon jó fej volt, bármi kellett, akár boltba is elugrott érte, és mindenben nagyon segítőkész volt. Azt se terveztük, hogy a második napon menjenek el a fiúk a tescoba ruhát venni a gyerekeknek. Csak a szokásos nyári kellékeket, mint pl.: melegítőnadrág, zokni, pulóver (vastag). Na nem azért mert elfelejtettünk vinni, hanem mert baromira nem visz magával ilyeneket az ember, ha nyaralni megy! Ha jól emlékszem egy csomag zoknira én is beneveztem. De az idő legnagyobb részében fáztunk.
Egyik este megint megpróbálkoztunk a sétányon egy könnyű vacsival, hamburger, melegszendvics, ilyesmiket szerettünk volna. Majdnem össze is jött, csak nem volt sajt. Jó, nekem a hambi még játszik, no problem. Gyereknek hotdog, tök jó, csak hotdog virsli sincs. A pincér csaj felajánlotta, hogy virsli végülis van, ad hozzá egy kiflit, azt hiszem. Kafa. Jó lesz ez. Igen, a számla is jó lett, simán felszámolták a hot dog 650 Ft-os árát a virsliért és a kifliért, amin semmi nem volt (kecsap, mustár, majonéz). Köszi. Egészségünkre.
Mindezek után utolsóelőtti nap reggel a sírás szélén állva könyörögtem barátnőmnek, hogy menjünk haza a faszba. A gond ezzel csak az volt, hogy ők busszal jöttek, ami 3 óra zötyögés, na meg nem megy óránként busz. A kislány pedig akkor bírja ezt a hosszú időt, ha azzal enyhítenek az utazás kellemetlenségein azzal, hogy a buszon reggelizik, így elmegy egy csomó idő, aztán kis mese, és már szinte otthon is vannak. Kb. fél 10-kor beszéltünk, 10 körül megy a busz, esélytelen ennyi idő alatt összepakolni és távozni. Szóval ott ragadtunk. Nekünk annyival könnyebb volt, hogy mi az alváshoz tudtuk időzíteni az utazást, és autóval lényegesen hamarabb hazaértünk. De hát nem illik csak úgy otthagyni a süllyedő hajót, hogy a barátok jól megfulladjanak vele, úgyhogy újabb napra készülhettünk, miközben fegyvertárunk erősen megfogyatkozott. És akkor, azon a szent napon, amiért hálát adnék minden évben, ha tartanánk hálaadást, akkor jó idő lett. Na nem nagyon, csak éppen annyira, hogy az udvaron lévő fedett kis „teraszon” grillezni tudtunk délután. A gyerekek futkároztak, labdáztak, mi dartsoztunk, a kolbi, virsli sült a grillen (mellesleg minden kellék adott volt, nekünk csak az ételt kellett hozni), és hirtelen ez lett az egész hét legjobb napja. Másnap reggel aztán a tervezett módon rendkívül gyorsan távoztunk. Mire hazaértünk, újra élvezhettük a 25 fok melegében cirógató lágy szellőt, másnap pedig már a kánikulát.
Az apartmanház tulaja egyébként tényleg egy tündér volt, bár nem tehetett a szerencsétlenségünkről, nagyon sajnálta, és felajánlotta, hogy jövőre, ha megint őt választanánk, akkor 2 napot ingyen eltölthetünk nála. Édespofa, valószínűleg élnénk is a lehetőséggel, csak hát a büdös életbe soha többé nem megyünk sehova, nemhogy nyaralni. Maximum a Kanári-szigeteket tudom elképzelni úticélnak, ahol mindig 25 fok van. Ennyi. Pedig annyival könnyebben lennénk, hogy most már a két gyerek legalább egy időben alszik. De lehet, ez csak nehezítené a dolgokat 🙁
Így esett hát, hogy a nagy bátorságunk, miszerint igenis a gyereknek nyaralnia kell, és miatta bármire képesek vagyunk, totális kudarcba fulladt. Ugyanakkor szerintem elég jól kezeltük a szitut, tekintve, hogy kis csapatunk nőtagjai hírhedten idegbeteg fajták, mégsem omlottunk össze. (Persze ezt már amúgy se tehetjük meg soha többé, igen a kölök miatt.) És persze utólag már jót nevetünk rajta. Nem. Most is ideges leszek, ha végiggondolom. Még az sem vigasztal, hogy ezt nem lehet előre kikalkulálni és nem tehettünk az időjárásról. Nem ilyen élményt szántam a gyerekeknek, pedig ők valószínűleg élvezték, amit tudtak, hiszen fogalmuk sem volt, hogy a pulcsiban, hosszú naciban, vizes fűben labdázás helyett a Balcsiban kéne áznunk egész nap. És hát úgyis ez a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat. Úgyhogy talán, ha addig enyhül a fájdalom, lehet benevezhetünk egy új körre. Kicsit olyan ez, mint a ringlispil, tudod, hogy hányni fogsz, de felülsz még egyszer a gyerek miatt.