A bölcsöde szar

Na jó, azért ez így ebben a formában nem igaz. És nem is biztos, hogy a bölcsi az oka. Hiszen az elmúlt 14 hónapban mit sem változott a szomorú tény, hogy igazából fogalmunk sincs, mitől döglik a légy. 3-4 hipotézist fel tudunk állítani minden helyzet kiváltó okára, de teljesen biztosan sosem tudjuk meg az igazat.
Ami biztos, hogy az utóbbi napokban Márk egyre jobban ragaszkodik hozzám, ez nem is lenne rossz, de a cél mindig az, hogy vegyem fel. A játékkal önállóan eltöltött idő is egyre rövidebb, és mindig arra kényszerülök, hogy teával vagy tejitallal “tömjem be a száját”. Szinte kezelhetetlennek mondanám, amikor úgy tűnik, minden rendben, nem éhes, nem pisis, kakis, játszunk, majd egyszer csak, minden figyelmeztetés nélkül a torkomnak dobja (kurva erősen) az építőkockát. Majd elkezd vergődni, de szó szerint. Elfekszik – nem hülye (már), nem vetődik hátra -, és rúgkapál. Meg dobálózik, csapkod és természetesen kiabál. És meghúzza a hajam. Durván. Aztán meg vegyem fel. Korábban is hisztizett, de nem így a semmiből, és nem ilyen másokra is veszélyes, agresszív módon, csupán az elvörösödő fejjel történő, levegővétel nélküli ordítás technikáját alkalmazta. Ami innen nézve sokkal humánusabbnak tűnik.

 

Hogy miért gondolom, hogy mindez a bölcsi negatív hatása lenne? Mert az már kiderült, hogy míg adott környezetben tök jól elvan nélkülem, amikor újra képbe kerülök, akkor kell megfizetnem mindenért. Mintha akkor esne le neki, hogy egész nap / délelőtt / x időtartamban nem voltam vele, és ezt azonnal pótoljam be! Szóval azt hiszem, arról van szó, hogy amikor csak lehet, igenis legyünk teljes testközelségben, mert úgyis olyan bunkó vagyok, hogy bármikor otthagyom akárhol, sosem lehet tudni. A hiszti pedig az eszköz, hogy magamhoz öleljem. Persze csak annyi időre, amit ő kigondolt. És vállalva a kockázatot, hogy míg azt hiszem, ráhajtja a fejét a fejemre és simizi a hajam (igen, ezt szokta csinálni, ellenben úgy érzem, sosem fogunk pusziszkodni), hirtelen dühös hajtépés lesz, amiből ki sem lehet szabadulni, mert közben azért a másik kezével nyomja le a fejem.

Ugyanakkor jön a foga. Vagy már kint is van. Nem tudjuk. Hát ki az a hülye, aki szánt szándékkal benéz, netán benyúl egy sárkány szájába? Előfordul, hogy hetente többször is felsír éjjel, bár mostanában – kopp, kopp, kopp – nem kellett bemenni visszaaltatni. Úgyhogy ez is lehet az oka a nyűgösködésnek. Aztán meg ősz is van. Lehet, nem szereti, én se szeretem. Vagy lehet, hogy eleve a szeparációs szorongás időszakát éljük. Hirtelen most más nem jut eszembe, de lehet, hogy a kevés napsütés vagy a túl sok szmog az oka.

Ha nem viselkedsz, kinyírlak, muter!

Az időzítés azonban gyanús, úgyhogy leginkább a bölcsire gyanakszom, és persze negatívként értékelhető a dolog, mégsem keseredem el. Valószínűleg el fog múlni. Valószínűleg ezt jelenti a beszoktatás. Nemcsak arról van szó, hogy bőg a gyerek, mikor otthagyod, hiszen Márk nem is látja, hogy távozom, átöltözés után egyből bevágtat a szobába, se puszi, se pá. Valószínűleg ez is része a megszokásnak, amit túl kell élnünk. Most már azt is értem, miért mondta az óvónéni, hogy nem szabad a közepén feladni. Végig kell csinálni, ezért hívják beszoktatásnak és ezért csináljuk fokozatosan növelve a bölcsiben töltött időt. Úgyhogy a cím becsapás, a bölcsi nem szar, de vannak szarakodások. Mondjuk az is igaz, hogy melyik gyerekes családban nincsenek. Néha úgy érzem, a gyerek lételeme a szüleivel való b@szakodás, amit persze mindig kárpótol valamivel. Tűrünk tehát, feszülnek az idegszálak és fáradunk, de túl fogjuk élni, és jó lesz. Hiszen jónak kell lennie és eddig nem volt, ami ne működött volna. Ezután is fog. Message received: kitartás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük