Nem, nem fogtunk ki egy igazán tündéri fajtát. Az a gyanúm, hogy ezen csodálatos szakma művelői valami perverz módon igénylik, hogy a kismamák utálják őket és véletlenül se akarjanak rájuk hallgatni.
Nem akartam negatívan hozzáállni, bíztam benne, hogy nekem majd szerencsém lesz, de nem. Az nem én vagyok. Kezdjük ott, hogy eleve nem választható a néni, hanem a lakóhely szerinti körzeti védőnőhöz kell menni. Ez, tekintve hogy az állandó lakcímem egyáltalán nem az, mint ahol valóban lakom, sőt még a város sem azonos, elsőre rémisztő tény volt számomra. Utánaolvastam mindenféle fórumon, ahol gyakorló anyukák szólalnak meg leginkább, hogy nem a lakcímkártyád határozza meg a körzeted, hanem, ahol valóban laksz, mivel a védőnéninek az a fontos, hogy könnyen elérjen téged, ha szükséged van rá.
További jó hír, hogy gugli még mindig a barátunk, úgyhogy szívesen segít megtalálni a védőnénidet, ha szépen megkéred. Sajnos azonban abban már nem tud segíteni, hogy a kiírt telefonszámokat tárcsázva valaki fel is vegye a telefont a vonal túlsó végén. Első mínusz pont. Nagy nehezen sikerült elérnem valakit, aki megadta az én védőnőm mobilszámát, és miután először nem vette fel, picit később visszahívott. A néni, aki beleszólt a telefonba kedves volt, de értetlennek tűnt, az időpont egyeztetésnél nem volt esélyem közölni vele, hogy a hétfő, amibe annyira bele akar zsúfolni, nekem sem jó, de végül sikerült egy szerda 9 órában megegyezni.
Valami ilyesmi beszélgetés zajlott le köztünk:
A lakóhely szerinti kötelezőségben az a jó, hogy legalább nincs messze a hely. Meg is érkeztem időben, senki nem volt a váróban, az egyik ajtó mögül előbukkant egy fiatal nő, akinek elmondtam, kihez jöttem, és aki eléggé meglepődött, majd hanyagul közölte, hogy ha meg volt beszélve, biztos bejön. Nem volt túl bizalomgerjesztő, és amikor 9 után még nem volt ott a védőnőm, kezdtem nagyon ideges és szomorú lenni. Második mínusz pont.
Amíg egyre nagyobb kétségbe esve vártam, volt időm realizálni, hogy a fogadóórák minden védőnőnél heti egy napon egy-két órát tartanak. Természetesen annak, aki dolgozik, annak munkaidőben. A védőnőt 12. hétre már érdemes felkeresni, ugyanakkor a munkahelyen még nem reklámozod a jó hírt. Nekem szerencsém van a főnökeimmel, és persze – ha jól tudom – a törvény is előírja, hogy a kismamák szabadság kivétele nélkül mehetnek minden kötelező vizsgálatra és a munkáltató köteles elengedni munkaidő alatt is, de ha még nem tudja a munkáltató, akkor eléggé patthelyzet a dolog. Meg azért azt vegyük észre, milyen országban élünk. Gyanítom, nem mindenhol pattoghat az ember, ha nem akar rosszat magának. Szóval én megtehetem, hogy előzetes bejelentéssel kések egy kicsit, ha orvoshoz kell mennem, de azért szeretem nem feszíteni a húrt és nem munkaidőbe szervezni, amit lehet. De hogy ez hogyan oldható meg egy védőnővel, arra nem jöttem rá. Ahhoz képest, hogy a kismamák segítségére vannak, úgy látom, egyáltalán nem. Ez már a harmadik mínusz pont.
Végül negyed óra késéssel megérkezett a számomra minden bizalmamat elvesztett védőnő, és már csak arra tudtam gondolni, hogy csak 4 alkalommal kötelező találkozni vele, azt meg kibírom valahogy. Mivel valamiért nagyon kellett sietnünk, ezért amíg ő nem tudom mit csinált, megkért, hogy töltsem ki a terhes kiskönyvemet az adataimmal, miközben ezt-azt kérdezgetett. Látta, hogy túlestem a toxoplazmózis vizsgálaton, ami a cicák miatt fontos, és közölte, hogy az eredmény szerint még nem estem át a fertőzésen, de ebben nem biztos, lehet, nem jól tudja. A nőgyógyászom értelmezése szerint volt már fertőzésem, tehát biztonságban vagyok.
Felmerülő kérdések:
- mi a fuck az, hogy ebben nem biztos, lehet, hogy nem tudja?
- ha nem tudja, minek nézegeti a leleteket és riogatja a bizalmát vesztett nyomorult kismamát?
- mi lesz még, amiben nem lesz biztos, miközben nekem az majd a lehető legfontosabb dolog lesz – ahogy most ez a vizsgálat volt?
- hogyan bízzam rá magam és a megszületett Töhötömöt valakire, akiben az első találkozáskor ennyire megrendül a bizalmam?
Az egyetlen jó pont, amit szerzett, hogy egyetértett velem abban, hogy ha nem akarok, ne szedjek terhesvitamint. Na de ez megint olyan dolog, amit honnan tudhatnék én? Neki kellene eldönteni, ajánlani, segíteni, ne én mondjam meg, amihez nem értek!
Végül megmutatta, hol folyik a tanácsadás, meg hogy van kafa mérleg (korábban kérdezte a súlyomat, amit nem tudtam ezer százalék pontosságra, mert hetekkel ezelőtt mértem anyuméknál), majd azt mondja a néni: Megmérjük a súlyát? Na baszd meg, hát ezt is én mondjam meg? Mellesleg nem kellett volna mindent megmérni rajtam? Vagy ez csak az én fantáziámban él? Sokadik mínusz pontot szerezte a néni, és nagyon ideges lettem, amit meg persze nem szabad!
Konklúzió már a bevezetőben olvasható, és azóta is tartom magam ehhez. Azt sem tudom, mikor érdemes újra meglátogatnom, de lassan beiktatok egy vizitet, hogy minél előbb túlessek rajta. És bár valószínűleg sokkal többet tud a várandósságról és az anyaságról, mint amit én tudok, de köszönöm, a kötelező látogatásokon túl majd kikérem azok tanácsát, akikben még egy kis bizodalmam is van.