Altatási technikák

Van belőle jó pár. Hogy melyik az abszolút befutó, azt sosem lehet tudni, legtöbbször végig kell futni a palettán, mire a kisherceg végül elájul legalább egy háromnegyed órás szundira.

Ágyba letesz, hátát simogat

Az elmúlt 17 hét alatt azt hiszem, az egész lakást bejártuk már, és talán az összes lehetséges pózt próbáltuk. Első itthon töltött éjjelünkön megengedtük magunknak, hogy fogalmunk se legyen mit miért csinálunk. Aztán persze felállítottuk a szabályokat. A saját szobájában, saját ágyában kell aludnia. Ez egy-két hétig működött is. Letettük, ha sírdogált, simogattuk a hátát, oldalra fektetve. Néha még azelőtt elhagytuk a szobát, hogy teljesen elaludt volna, hogy megtanuljon egyedül is aludni, de ha nagyon sírdogált, újra bementünk egy rövid simire. Viszonylag könnyen ment akkoriban ez az egész altatósdi, mert a kicsi sárgaság, amivel elhagytuk a kórházat, erre a rövid időre, amíg ki nem ment belőle, rendkívül aluszékonnyá tette. Naponta 6-8 órát is aludt.

Babakocsiban hason, tologatva, sírva

Aztán elkezdődött a nyűgösködés délután és este, amire azt mondták, ez ilyen, elkezdődött a hasfájós korszak. Ezért be is szereztük a megfelelő hasfájós cseppet, amit pár hét egyre többszöri adagolása után száműztem az altatás folyamatából. Először elkezdtük hason altatni, mivel a védőnőnk és doktornőnk határozott utasítása az volt, hogy a kicsi baba mindig legyen hason. Ezt azonban az ágyában még annyira sem kedvelte a kicsi baba, mint a babakocsiban. Pár hétre tehát a babakocsi lett a kiságy. A kezdeti fél óra sírásban történő fáradás okozta ájulás végül már csak pár percig tartó folyamattá alakult. Egy-két hét után azonban kénytelenek voltunk megbarátkozni a gondolattal, hogy ez nem egy örökké tartó módszer, hiszen a kicsi egyre nagyobb és mozgékonyabb, így hamarosan szinte kiugrik a kocsiból. Nem volt más választás, mint visszatérni az alapokhoz.

10616468_10152778418604040_2678813585000273831_n

Kajától ölben kiterülve

1511193_10152927891209040_5404544034907968499_nMióta rájöttünk, hogy Márk egyáltalán nem hasfájós, ezért fölösleges cseppekkel tömni és a napirend is beállt, az esti altatás a legkönnyebb része a napnak. Fürdés előtt / után van egy kis hiszti, ami korábban a türelmetlenségnek, ma már inkább csak valószínűleg az öltözésnek köszönhető, majd rápróbálunk a szoptatásra és egy kis tápszerrel indulunk Álomország tengerpartjára. A vége legtöbb esetben az abszolút KO, így 9 – fél 10-re garantálható az alvás. Vannak kivételek, amikor nyűgösködik kicsit, de a még több kaja – még ha vissza is jön – mindig meghozza a várt eredményt. Ilyenkor büfi után / közben a vállon alszik el, vagy befúrja magát az ember hónaljába. Ugyanez a metódus napközben is gyakorolható, és bizonyos esetekben ehhez folyamodok, bár nem szeretném, hogy az evés és az alvás közevetlenül összekapcsolódjon. Alkalmanként azonban bevetem ezt a mindig működő módszert.

Zenére táncolva, sétálgatva, kézben tartva, fej vállon

Mára kialakult napirendünk szerint délelőtt számíthatok egy 3/4 órás szundira, majd ebéd után valamikor délután egy 3-4 órás komolyabb alvásra és végül még fürdés előtt egy sétával újabb 3/4 órára érhet bennünket szerencse. Most már ezekre is alakul valamiféle rutinom, de nincs olyan, hogy az igazi. Icipici korától próbáltuk zenére táncolva kézben tartva altatni, ami működik, de strapás. Az ember nem akarja ehhez hozzászoktatni a gyermeket. Mostanában, mire jelzi, hogy álmos, már eléggé le van merülve, így azt az öt percet kibírom, amíg sétálgatva elalszik a vállamon. Ugyanez működik zene nélkül is, de szoktam dúdolgatni neki. Ugyanakkor, hogy ne szokja meg ezt sem, gyakran nem várom meg, míg elalszik, hanem lerakom az ágyába hasra, és bár sírdogál, hamar elfárad, főleg, ha a zenélő izét is hallja.

10671364_10152899020079040_6351959805442780765_n

Ülve, fej vállon, sírva

Ez az a póz, amit újabban gyakorolunk, mivel rendes anya lévén szeretnék én segíteni neki, hogy elaludjon, dúdolok is, meg minden, de nem álldogálok órákat. Ezért lassan és kínkeservesen, de megtanulunk elaludni úgyis, hogy anya ül a fotelban és ringatózik. Ez neki nem tetszik persze, ezért sírdogál, de szerencsénkre, amikor már valóban álmos, ez a küzdelem sem tart soká, a szemek állásából itt is lehet következtetni, hogy megéri-e még pár percig bírni a dobhártyaszaggató ordítást, vagy halott ügy az egész. Általában én nyerek.

Ágyban, párnák közt

Mindegyik alvás ma már az ágyban történik, mert mint kiderült, semmi problémája az ágyban alvással, valójában a babakocsis időszak nekünk volt kényelmesebb, hiszen éjjel, mikor felkelt, evett, majd visszatettük és sírva visszaaludt, könnyebb volt az ágyban fekve tologatni a kocsit magunk mellett. Tehát az ágyikó jó, akár előtte elalszik, akár benne éri utol az álommanó. Persze mindig megpróbál meggyőzni, hogy a lehető leghülyébb ötlet volt lerakni és otthagyni és hallgattatni vele a zenélő baszt, de ez nem tart tovább 5 percnél, aztán a sírdogálás, nyekergés abbamarad, és a páciens álomba merül. Amennyiben mégsem, akkor gyanús, hogy itt szó nincs alvásról. Érdemes figyelni a szemek állapotát, hiszen ha csukott szemmel, ímmel-ámmal ad ki különböző hangokat, akkor csak üres locsogásról van szó, és percek kérdése az ájulás. De ha a szeme is nyitva, akkor más elfoglaltságot kell keresni a kis lurkónak, esetleg ilyenkor jöhet szóba a falatnyi kaja, mint altató segédeszköz. Minden esetben fennáll azonban az a veszély, hogy a gyermek, mivel hasról a hátára tud már pördülni, ezt kivitelezve felébred, vagyis inkább nem alszik el. Háton ugyanis nem tud aludni az ágyában – még! Viszont amikor ez megtörténik, biztosra vehetem, hogy nem álmos, ellenkező esetben ugyanis nincs ereje megfordulni, tehát elalszik inkább.

Babakocsiban séta levegőn

10171017_10152829406174040_484932986307348858_nAmi mindig – szinte mindig – bejön, az a babakocsiban séta közben bekövetkező alvás. Ennek időtartama azonban a napirendben következő szundihoz igazodik, és mivel estefelé szoktunk inkább levegőzni, így 3/4 – 1 óra általában. Ha a délutáni hosszabb alvás idejében teszünk sétát, akkor zsákbamacska az egész, mivel a legtöbb esetben hazaérve már a liftben óriási nyitott szemekkel méreget, hogy vajon mi a további terv most, hogy ő bizony felébredt. Máskor pedig egyenesen az erkélyre vágtatva vele további pihenőidőhöz jutok, mert van, hogy nem zavarja a hazaérkezés, inkább tartja magát a napirendhez. Természetesen a babasuttogás alapvető kelléke, azaz a kaja, mindig nálunk van, és vészhelyzet esetén alkalmazzuk is, még ha további alvásra már nem is számítunk, néha az elcsendesítés is megteszi hazaérkezésig.

Éjszakai ébredés utáni altatás

Mivel kicsikénk már 9 – fél 10-re általában elalszik, így eleinte 2-3 óra körül felébredt hajnalban egy kis falatozásra. Az első hónapban előfordult, hogy többször megébredt, és nyűgösködött, de hamar beállt arra, hogy végül egy hajnali ébredést, evést követően már csak reggel 6-7, esetleg 8 körül ébredt fel. A második hónapban már csak egy-kétszer fordult elő gikszer, leginkább akkor, ha túl korán felébredt éjjel, mivel utána már a 3-4 óránkénti evés taktikáját követte és így még az éjjel érte a következő ébredés.

10678558_10152788150654040_7945355658090765491_n

 

Három hónapos korára azonban eljutottunk oda, hogy végigalussza az éjszakát, persze kivételek vannak, aminek egyik kiváltó oka a hátára pördülés például. Amíg igényelte az éjjeli evést, általában sikerült megszoptatni, majd nyomott egy kis kakit, és tápszerrel folytatva sikerült is elaltatni. Ezt már azonban apuka végezte, az ő hasán érte az álom a kis manót. A babakocsiban alvós időszakban többször előfordult, hogy letéve még felsírdogált, de a ritmusos tologatás megtette hatását, vagy csak simán elfáradt a sírástól. Később, az ágyába már minden gond nélkül le lehetett tenni, illetve a mai napig ha elalszik, akkor ritkán ébred fel áthelyezéskor.

Összességében elmondható, hogy minden technika működik, de nem mindig ugyanaz ugyanabban a helyzetben. Néha csak az ötödik módszer válik be, és akkor arra gondolok, miért nem ezzel kezdtem, pedig lehet, hogy akkor sem aludt volna el a pici egyből. Sosem lehet tudni, éppen mikor miért nem működik az, ami tegnap ugyanabban a szituban még működött, de fontosnak tartom, hogy valamennyire azért tudatosan és következetesen próbálkozzunk. És soha ne adjuk fel! Az evés és az alvás a legfontosabb, ha valamelyik szükséglet nincs teljesen kielégítve, az egész napunk egy káosz lesz. Ha partnerei vagyunk egymásnak, akkor segítjük egymást, a baba a jelzéseivel, mi pedig az arra történő reakcióval, ami az etetés, altatás, játék, mikor melyiket kívánja a baba. (A legjobb az egészben, hogy a baba tudja, hogy mikor minek van ideje.) Így azt is tudjuk, mikor mire számíthatunk tőle, és akár tervezni is tudunk a napunkkal. (Természetesen egy pillanat alatt minden összeomolhat, de ez mindig aznapra szól, nem általánosan fordul elő.) Mindig tudom, hogy csak kis lépésekkel tervezek, és örülök a pluszba kapott időnek (mint most is, amikor már lassan másfél órája alszik). Nem félek, hogy mi lesz, ha felborul a rend, mert tudom, ha eléggé elfárad, el fog aludni, csak minden szükséglet ki legyen elégítve. Ha valaki felcsenget, vagy éppen fúrnak a szomszédban, nem probléma, ilyesmi sosem zavarta, és sokat segít a túlélésben, hogy már én sem leszek feltétlenül ideges, ha mégis felkel valami miatt idő előtt. Hogy mi lesz, ha már kúszik-mászik, feláll, és kimászik az ágyból alvás helyett, majd kiderül, addig építjük a rendszert és az azt lehetővé tevő partnerkapcsolatunkat.

Lábjegyzetszerűség: azt mondják, szerencsénk van, hogy Márk csak egyszer ébredt fel, most pedig már egyszer sem, hiszen másoknál még az idősebb gyerekek is felkelnek enni. Ilyenkor felmerül bennem, hogy biztos, hogy enni kelnek fel azok a gyerekek? Amikor a felnőttek felébrednek éjnek évadján, akkor enni kelnek fel? Nem valószínű. A baba sem biztos, hogy éhes, és Márk is felkel többször is, halljuk. De nem akar enni, ez tuti, csupán vakkant egyet vagy kettőt, ami lehet, hogy már hátán fekve a felette lévő zenélő játéknak szóló köszönés. Lehet az is, hogy azt mondja, “Anya, gyere be, felkeltem, unatkozom”. Éjszaka azonban alszunk, ezért anya nem megy be egy sima vakkantásra. Anya nem azért van, hogy mindent a babával, a babának csináljon. Ha felkelt, aludjon vissza! Ha nem sikerül, anya/apa segít, de nem azonnal, különben hogyan tanulná meg önállóan. Ha pedig mégiscsak éhes, akkor azt is tudja jelezni, minden eszköze megvan hozzá. Persze ha egyből a cumisüveget vagy a mellemet nyomnám a szájába, nyilván felébredne minden éjjel, nehogy lemaradjon a jóról. Ahogy én is rászoknék, hogy adott időpontban felkeljek, ha egy ideig valaki a véletlen ébredéseimkor lenyomna a torkomon egy grill steakhouse menüt chilly cheese nuggets-szel. Mert hülye azért nem vagyok, ahogy a kisbaba sem. Pontosan tudja, hogy mi kell neki, a szülő feladata nem az, hogy ezt megmondja neki. A feladat az, hogy  a kisbaba igényeit figyelembe véve erre rendszert alakítson ki, és annak megfelelően segítsen a babának hozzájutni, legyen szó ételről, alvásról, játékról. Ő megmondja, mi kell (vagy már ismerem annyira, hogy tudjam az esetek nagy százalékában, mi kell) és én segítek elérni azt, nem pedig megteszem helyette. Ezért gondolom én, hogy szó sincs szerencséről. Mint ahogy az sem szerencse volt, hogy semmi bajunk nem volt a terhesség alatt, ez a természetes. Nem szerencse, hogy pikk-pakk kicsusszant, egyszerűen ki akart jönni, és ezt tette, amiben én segítettem neki, ahogy ő diktálta az ütemet. Nem szerencse, hogy nem “hasfájós”, egyszerűen genetika, csupán csak megfelelően kezdtek el működni a belei (a mustáros pelusok szerint túl jól is). Nem szerencse, hogy jók vagyunk együtt, hanem egyszerűen jók vagyunk együtt, mert én vagyok az anyja, ő meg a fiam. Egyszerűen csak ilyen a természet. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük