Csak egy nap

Minap kedves férjem feldúltan mesélte, hogy valami twitteres arc megosztotta a nagyvilággal, hogyan kell egy tökéletes reggelt kivitelezni. A bökkenő csak az, hogy a srác közel sem az átlagemberek életét éli, értsd: se kutyája, se macskája, nem kell 9-re a munkahelyére sietni, így aztán könnyedén ébred ébresztés nélkül, amikor kis szervezete úgy kívánja, eltölt akár egy órát is az ébredéssel, lassan kortyolgatva a kávét, csendben elmélkedve (semmi email olvasás munka előtt). Szép, mi? Nem csoda, hogy kedves férjem felháborodott a nyilvánvaló hencegésen. És nem feltétlenül irigységből, hiszen nem egy hasonlóan tökéletes reggelben volt részünk nekünk is. Főiskolás korunkban. Nem kell zseninek lenni, hogy felismerjük az idő és a kötelezettségek közel sem barátok. Minél több van az egyikből, annál kevesebb a másikból. Márpedig a felnőttek, az átlag felnőttek élete szinte másból sem áll, mint kötelezettségből. A legtöbb alól pedig nem lehet kibújni, mint annó a reggel 8 órai előadás alól, hiszen munkába be kell menni (bár ennek elkerülésében járatos személyekkel is találkoztam már), a háztartást rendben kell tartani (igen, ocsmány, igénytelen embereknél ez valószínűleg az értékrend alján van), és nekünk most már a gyerekek(ek)et is el kell látni.

Ihletet kaptam hát a tegnapi nap folyamán, hogy megosszam én is egy egész napomat, demonstrálva, hogy az emberek nagy része hogyan tesz eleget kötelezettségeinek. Hogy izgalmas legyen, a tegnapi nap kivételesen szörnyű volt, a maival közel sem összehasonlítható, hiszen tegnap csak addig jutottam, hogy rányomjak az ‘új bejegyzés’ gombra, ma pedig láthatóan ontom a szót. Tehát:

Reggel

IMG_20150317_1354577:13 – ébredek, de legalább nem ébresztésre, az hála istennek eltűnt az életemből. Teljesen magamtól, még a gyermek sem sír, egyébként is elröhög magában akár fél órákat is ébredés után. Ezért életemben először, ha túlteszem magam a szörnyű tényen, hogy megint fel kellett kelni, igazán szeretem a reggelt, mert részben meg tudom valósítani azt a bizonyos tökéletes reggelt. De nem ezen a napon, ugyanis előző nap nem főztem, ezért a mama által előkészített lecsót kell egy kis hagymára dobni, hogy a kedves férj vinni tudjon ebédet. Irány a konyha, kávé készít, (nurofent már nem veszünk be, elmúlt a pár napja tartó, kitörni készülő megfázás, mert anyu nem lehet beteg, ez alapszabály), hagymát felvág, olaj sercen, már rotyog is a cucc. Kis kolbi bele, hmmm. Azért annak is megvan a bája, hogy már reggel 8-tól finom magyaros illatok lengik be a lakást 🙂 Közben gyermek ébren van, bemegyünk hozzá. Kis dumcsi, nevetés, peluscsere, felöltöztetem, etetőszékbe be, reggelit készít. Apa távozik, mert már fél 9 is elmúlt, azt mondja siet haza. Megkérjük, hogy ne mondja ezt, inkább fogalmazzunk úgy, hogy megpróbál minél előbb eljönni a melóból és felhívjuk a figyelmét, hogy az időben jövök nem azt jelenti, hogy 7-kor már a buszmegállóban van, ha fél 6-ig tart a munkaideje.

9:00-re kész vagyunk a reggeli folyamatokkal, mosást elindítottuk, úgyhogy kezdődhet a móka. Plédre le, játékokat elő (teljesen fölöslegesen), gyerek után loholás, mert a drága úgy döntött, alig 7 hónaposan ideje lábra állni. Ezért anyu nem ül egy percet sem, inkább elpakol néhány tárgyat, amire fel lehet kapaszkodni, mert érdekes a teteje, a többinél meg odarohan a gyerekhez, hogy megtartsa. Közben lázasan próbálja lementegetni a befizetési igazolásakat és rögzíteni a rezsi költségeket, hátha egyszer… nem is tudjuk, minek. Nagy nehezen sikerül, mikor rájön, hogy a hónapban még nem fizettünk albidíjat! Újratervezés indul, ebéd után irány a bank. Azaz kétszer is sétálhatunk ma…juhééé…Legalább szép az idő.

Délelőtt

9:30 – gyermek már mindennek nekimegy, főleg anyu lábának, ami a héten kialakult jelzés arra, hogy vegyél fel, elfáradtam. Ennyit bír a drága, két óra állandó fickándozás és lemerül. Altatás indul.

9:45 – elaludt, legalább ilyenkor nem kell órákig nyüstölni. Közben anyu felvette a macinacit meg egy pólót, mert elfelejtette, hogy először fürödni akart.

Fürdés: a korábbi munka előtti reggeli zuhanyzást, vagy a munka utáni, esti fürdést felváltotta a fürdök, amikor tudok hozzáállás, ami a nap bármely szakára tehető, hiszen mi más dolgom van. A legfontosabb szempontok az időpont kiválasztására: megyünk-e valahova a parkon kívül, fogok-e ma takarítani, akarok-e szexelni, és a vajon mikor borotválkoztam utoljára?

Tehát fürdés, hajmosás, a mosógép még mindig megy, és kurva hangos. Még egy kávét elfogyasztok az erkélyen a napsütésben, közben telefonon csekkolom kistesómat. Mosogatás, rend a konyhában, hajszárítás, teregetés, gyerek vinnyog.

11:00 – a gyermek sír, hagyjuk kicsit, vissza kell aludnia.

11:20 – nem alszik vissza, bemegyek, vigyorog. Kihozom.

12:00 – ebéd. Először anyu ebédel, mert a gyerek még elvan magában az etetőszékben. És ha anyu most nem eszik, később már nem fog. Aztán a kicsi is eszik. Ebéd után játszás, hasonlóan aktívan, mint reggel. Nincs pihenő, menni kell utána. Ahogy terveztük, fél 2-re kifárad, nyüsszög. A csel az, hogy az álmosodás elején még van energiája mókázni, csak sokkal jobb, ha együtt mókázunk. Egyedül már nem gurulgat, nem dobálózik, inkább ugrál a kezemben, vagy megtámad a kanapén, de mindenképpen vegyem fel.

Délután

13:50 – sikerül elindulni a bankba, gyermek nagyon álmos.

14:00 – elaludt, anyu ráér intézkedni, befizet, érdeklődik, az se baj, hogy várni kell, mert végre ülhet kicsit hátradőlve a székben. Nézelődés a játékboltban, ahol már óriás szemekkel bámul a gyerek. Megnézzük, mit fogunk venni neki, örül, de már ki akar szállni.

14:50 – megyünk haza, gyermek éber, nap a szemébe süt, utálom a babakocsinkat, kell egy napernyőt venni, fasza. Újabban a kell venni sűrűn előfordul az esti beszélgetésekben és nem olyan értelemben, ami a női szíveket melengetni. Ritkán hangzik el a “kell venni pár felsőt, mert nyár lesz”, vagy “kell venni neked pár új ékszert, drágám”, inkább a “kell venni neki egy játéktelefont, hogy ne az enyémet vegye el” vagy a “kell venni egy kormánykerekes valami szart, amit forgathat, hogy ne a babakocsi kerekét taperássza” a jellemző. A “kell venni tápszert” pedig a leggyakoribb.

15:30 – hazaértünk, kiszállás, persze csak miután anyu pisilt, levetkőzött, felöltözött, és előkészítette a plédet, hogy a gyereket letéve a földre egyből le tudjon gurulni róla, és a babakocsi felé másszon. Eközben persze gyermek visítva ordít valami földöntúli hangon. Ha elfekszem én is a földön, csak újabb veszélyforrás vagyok, mert feltérdel a testembe kapaszkodva, ráharap bármimre és átteper rajtam, ha éppen nem borul fel, szóval inkább nem fekszem, amúgy is hülyeség.

10659219_10152765160774040_8127422208209476544_n16:00 – már nyűgös, rövidebb ideig bírta az ébrenlétet, altatás indul. Nem kell a tápszer, ha felveszem, röhögve nézelődik. Kicsit ezt csináljuk, de anyu dereka leszakad. Lerakom, jön utánam. Felveszem. Beviszem a szobájába, újabb pár korty tápszer, szeme majd leragad, de nem alszik. Lerakom az ágyába, hadd ordítson kicsit, abban elfárad 5 perc alatt, addig pisi, csinálok még tápszert, hogy ne este kelljen, esetleg vizet forralok. Visszamegyek, újabb próba, nem jön be, lerakom a földre, a szőnyeg tetszik neki, minden jelzőtáblára ráharap. Elvan 10 percet, addig a fotelban ülök és becsukom a szemem. Elképzelem, hogy mindjárt elalszik és elfekhetek, akár bóbiskolhatok kicsit. Óriási hiba. Csalfa reményeket szül és ráadásul nyisd ki a szemed, mert a gyerek a doboz felé mászik, amire fel tud kapaszkodni! Nem szabad elaludni és gondolni sem szabad rá. Még nem. Majd nemsokára. Újabb és újabb próba, hogy elaludjon.

18:00 – már nem kiabál, a szemét is becsukta a karomban. Elalszik. Leteszem, kimegyek. Csinálok egy 3in1-t. Megiszom a kanapén, Sam Worthington nagyon cuki, becsekkolok, hogy őt nézem, mintha egész nap filmeznék. Férj telefonál, hogy elmeséljen valamit útközben hazafelé. Nagyon aranyos, de nem tudja, hogy pont abban a pár percben terveztem lesunyni a szemem.

18:40 – gyerek felkelt, tíz percet feküdtem nyugodtan, mozdulatlanul. Bemegyek, kihozom. Apa is megjön. Átveszi, mire mondom, hogy inkább csináljon vacsit, a gyerek elvan a földön, figyelek rá. Elmesélem mi volt ma, ő is, a gyerek sikongat, mert egy sárkány és most valószínűleg épp egy falu porrá égetésén jár az esze.

19:15 – megeszem a szendvicset, amit apa csinált nekem. Rájövök, hogy nem főztem semmit, ami holnap ebédre jó lehet, de nem is baj, apa úgyis korábban megy reggel, olyankor nem visz kaját.

Este

19:35 – skype a mamival, gyerek elszórakozik, mókuska, mókuska, felmászott a fára zengi be az egész lakást és a fejünket, de a kölök lefagy mindig és tetszik neki. Ez a nyugtató.

20:05 – jön a kiskád víz és a kacsák, fürdés indul. Sárkány sikongat, közben skype, mamival megtárgyalunk mindent. Fürdés után még egy kis hempergés, aztán vacsi.

21:30 – gyermek elaludt, apa elrakodott, befejezzük a filmet.

22:00 – apa elmondja a másnapi előadását, anya már nagyon low batteryn van

22:20 – fekvés, öt perc olvasás, alvás, valamikor még hallja, hogy apa is bejött a hálóba.

És ez így megy minden nap. Persze van változatosság. Általában az első napközben alvás 2-3 óra. Ebből el lehet tölteni egy órát egy részleges konyhatakarítással például vagy egyéb helyiségek rendbe tételével. De a nappaliban érdemes naponta többször is felseperni, szőnyeget meg le, mert ott lambadázik a gyerek. Aztán főzni is kell, nekünk, neki, Azzal is elmegy egy óra simán. Marad egy, ha szerencsénk van, hogy pihenjünk. Máskor más teendő van, vagy éppen nem alszik annyit. Aztán olyan is volt, hogy délután egy 40 perces sétás alvást követően (megállni nem lehet) arra vetemedtünk, hogy a játszótéren nézegettük a gyerekeket, hátha meg tudjuk ott várni apát. Nem tudtuk, mert előbb meguntuk, de azért jó volt. Anyu ült egy kicsit.

11056059_10153146721878750_8502583333962663358_n

Egy biztos, sokkal jobban értékelem, hogy most, amikor már kezd eluralkodni a gyomorgörcs, mert már két órája alszik a pici, és bármikor felébredhet, az erkélyen szörpözök és napfürdőzök, miközben a posztot írom. De nem főztem még. Nem tudom, hogy lesz-e rá idő később, most ezt választottam. Délután majd sétálhatok a cukival (aki épp felordított), és mehetünk a játszira is, ahol majd édesen figyeli a többi csodalényt, és próbálja feldolgozni a sok újdonságot, amit szintén értékelek, pedig előtte jól elfáradok a sétafikában. Az is tetszik, hogy a most elkezdődött szeparációs szorongás miatt mindig hozzám akar bújni. És hogy elkezdett félni tárgyaktól, ezért rám mászik és átölel. Igaz, meghalok közben, de azért jó halál ez. Nekem most olyankor vannak tökéletes pillanataim. Nem töltök el egy órát egy tökéletes reggel kivitelezésével, de naponta ezer tökéletes pillanatban van részem. Néha még hiányzik a dolgozás, hogy szépen felöltözök, hogy fontosnak érzem, amit nap mint nap csinálok, mert nem csak az ösztöneim és kötelességtudat vezérel, hanem néha még gondolkodnom is kellett, de az biztos, hogy kimerültebb voltam egy-egy munkanap után, mint most. Pedig most nincs pihenő, a hétvége ugyanolyan, mint a hétköznap, csak akkor ketten küzdünk, nem egyedül. De ugyanazt csináljuk, ugyanúgy nem állunk meg. És csinálja ugyanezt rengeteg ember és nemcsak azok, akiknek gyerekük van, vagy házasságban, párkapcsolatban élnek, mindenkinek megvan a kis nyűgje, a mindennapi baszakodás, amit túl kell élnie, akármilyen fáradt is. Ők sem fognak órákig reggelezgetni, de abban biztos vagyok, hogy sokkal több értékes dolgot csinálnak és sokkal több mindent értékelnek, mint az, aki azt hiszi, majd ő megmondja a frankót, hogyan kell ébredni. Nekem ne! Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük