Ez egy viccesebb poszt lesz. Mármint kívülről vicces. Csinálni fárasztó, nagyon. De ezt vállalom, vállaltam. Bár amikor Fricit elhoztam a menhelyről, nem mondták, hogy úgy horkol, mint öregapám (most is) és hogy versenyhorkolni fognak a kisbabával…Sebaj, Tóbiás.
Tehát, három cicát és egy kis oroszlánt, ja nem, négy kis oroszlánt nevelek. Hahahaha, nevelek, hahahaha. Kielégítem vágyaikat és szükségleteiket, hogy ne büntessenek meg. A három szőrös oroszlán a területjelölős pisiléssel és az éjszakai futkosással, a szőrtelen pedig éktelen üvöltésével. Nem vagyok túl jó benne, legalábbis a pisifoltok és az éjszakai ordítás erre utal. Azért próbálkozom. Kezdve azzal, hogy minden reggel felkelek. Néha jobb lenne nem, de mégis. Megvan a maga bája annak, ha arra gondolok, a gyermek még nincs ébren, tehát nyugodtan megihatom a kávémat, ha minél előbb kipattanok az ágyból. Hahahaha, én meg az ágyból kipattanás? Halva született ötlet. Párszor átfordulok, hátha még vissza tudok aludni kicsit, aztán megszólal a főnök. Először a kisebb testű, szőrös, aki nyávogva jelzi, hogy üres a tálja. Csak hogy mindenki értse, ez egy üres tálka:
Aztán szőrtelen kistestvére is rákezd, de ő inkább csak beszélget, mert az esetek nagy részében már a hátára fordulva kémleli a világot és mordul rá mindenre. Szerencsére van annyira érdeklődő, és beszédes, hogy simán meg tudom inni a kávét az ágya mellett szürcsölve, miközben elmeséli, mi volt az éjszaka. Mintha nem tudnám, öcsisajt, hát hallottalak 2 órán át bömbölni, míg apa végül legyőzött! De azért hadd mondja. Közben a többi oroszlán is bejön a barlangba, mert általában a sicc ki! takarodj már, hát nem látod, hogy altatom?! és hasonlók valahogy elkerülik hallójárataikat. Körbeszaglásznak, majd rájönnek, hogy jobb, ha inkább szarnak egyet-egyet, mert annak aromája is van. És akkor majd nem fogom tudni, mégis kit vakarjak ki előbb a kakiból, mielőtt megfulladok. Általában a gyerek oroszlán nyer, de előtte még feladat van.
Most már van etetőszékünk, úgyhogy a reggeli már ebben kerül elfogyasztásra. Azt azonban ki kell húzni a nappaliba az elég szűk folyosón úgy, hogy lehetőleg egy cicaoroszlánt se gyúrjak agyon, vagy essek hasra benne és lehetőleg ne ugorjanak az alulra akasztott kis játéktartó szütyőbe. Tegyük hozzá, ezt azért sikerrel szoktam végigvinni.
Ha már tele a poci, akkor neki is állhatok valami hasznos tevékenységnek, például berakok egy mosást. Hogy mi? Ja, igen, tegnapelőtt is mostam, de akkor a plédeket, amiket minden másnap lepisil a Frici büntetésből. Nem, most a gyerek ruháit mosom, holnap majd a miénket. Aztán a textilpelusokat. Csak száradjanak meg minél előbb. Ó basszus, megint van egy kis karomnyom lyuk a pizsamámon…
Kiszellőztetek. Hálóban ellenőrzöm, hogy nincsenek szörnyek az ágy alatt, nehogy kiugorjanak a nyitott ablakon. Egyszer előfordult, de szerencsére az ablakpárkányon az erkélyünkre lehet jutni, vagy a szomszédéra. Volt is whattafuck fejem, amikor Fricike kintről bekopogott a csukott erkélyajtón, mert elfelejtettem becsukni a hálóban az ablakot.
Felsöprök. A nappaliban igen, mert mindenhol kis alomkavicsok vannak. Persze hogy ott lesznek újra, mire végzek, de legalább a cicaszőrt meg a hajszálaimat is összeszedem. Csak óvatosan kell arrébb tolni a fotelt, mert a Frici/Szofi/Áfonya benne alszik. Addig se a járókában! Look at the bright side of life 🙂
Este ne felejtsem el mondani a kedves férjecskémnek, hogy tisztítsuk meg a szőrösök fülét, mert koszos. Egyedül nem megy, hidd el, néha megpróbálom, de szánalmas próbálkozás. Aztán fürdetésnél a szőrtelenét is ki kell mosni, már ha egyáltalán meg tudjuk fürdetni. Igaz a kacsák sokat segítenek, na meg Frici jelenléte, hogy ellenőrzi kis mancsával a víz hőmérsékletét és ha kell, a gyerek felé tereli a kacsákat. Szerencsére ő igazán tiszta állat, csupán egy 30 darab popsitörlőt tekerünk a gyermek kezére, miután megsimizte a bratyó farkincáját, ami a csodás bélműködésnek köszönhetően kb. 25%-ban lehet kicsit kakis…De semmi gond, a farkinca simizés is csak az esetek 10%-ban fordul elő lassúságunk és lanyhuló figyelmünk, vagy fogytán lévő erőnk hibájából. Inkább a feje és teste felé tereljük a simogató (hahahahah tépkedő) kis kezeket, amiket őszintén szólva elég nehéz kordában tartani. Mármint családon belüli erőszak nélkül. Mármint általában a gyerek vág szájon engem. És mivel cicasimi van, leginkább szőr landol az arcomba. Selymes és puha. A cicafika kevésbé puha, általában Szofi orra szélére szárad, vagy Márkéra a sajátja, de hát már ki nézi, ki kinek a kölyke. Ki kell szedni és mehet tovább a nap!
Ha esetleg elakadnék, hogy mit is kellene csinálnom, mindig jön valaki, aki figyelmeztet. Fricike erős nyávogással tudja jelezni, hogy éhes, vagy elvégezte dolgát, és büdös van – mintha én nem érezném. Igen, ezt általában akkor csinálta, amikor Márk még szopizott, ma már csak az elaltatását szokta megzavarni vele. Édes akkor is, amikor mellém ül és finoman kieresztve a 30 centisnek tűnő T-Rex karmát, megsimogat, hogy kurvára csináljam már, amit mond. Esetleg ki akar menni az erkélyre, amit erőteljes kaparással tud jelezni. Az üvegajtón. A gyerek persze nem erre ébred fel, hanem ahogy rángatózva sziszegek, hogy Hagyd abba, mert ha egyszer felállok innen, isten bizony papucs lesz belőled! Egy elkeseredett lábrándítás az állat felé, és a gyerek már meg is ébredt. Gratulálunk anyuka, újra dobhat! Persze vannak csendes pihenők a napban, amikor mindenki kussol kicsit (mint most), maximum a horkolás zavarhatja a filmezést. Ilyenkor el lehet terülni a kanapén arra a fél órára, ami a gyerek három órás alvásából maradt, mielőtt felkel. (Az első két és fél órában történt: takarítás, főzés, hajmosás, esetleg piperészkedés, hobbinak élés, teregetés és egyéb szórakoztató tevékenységek). Na ilyenkor jön Szofi, hogy ő a kisbabák minden szeretetével a mellkasomon akar aludni és egyik lábát kinyújtva rátapos a számra. És dagaszt. Ez azt jelenti, hogy ökölbe szorítja mancsát, majd kiengedi. Ökölbe, majd ki. És újra. Finom. Szeretet. Kint vannak a karmai és lehet, már vérzik a szám. Akkor ez nem is a szeretet melege? Semmi baj, dorombol, bújik.
Egy másik verzió, hogy a gyermek oroszlán ordít a kajáért, ami megint csak egy túlzásokkal teli színi előadás, hiszen ő sem fog éhenhalni az elkövetkező 10 percben, amíg szuper sebességgel melegítem, készítem az ebédjét, pedig a krokodilkönnyek ezt sugallják. Hopp a D vitamint be kell adni, egy kiskanál felforralt víz a lábasból…upsz, nincs rajta a fedő. A feszített víztükrön próbálom ellenőrizni, hogy valaki beleivott-e. Az egyetlen szerencsém, hogy ezek nem olyanok, hogy csak úgy beleisznak mindenbe. Csak a szendvicset húzzák le a tányérról, meg a szalámit a kenyérről, meg a debrecenit a hűtőből, ja és behozzák nekem a zsemlét a konyhából a szobába, mikor nem is számítok rá. De vizet csakis a mosdóból isznak vagy a kádból, lehetőleg tusfürdős vagy tisztítószeres, esetleg gyermek mosakodó ízesítésben. Úgyhogy no para. Azonban ha egyéb teendőnk van az etetés előtt, viszont a kaja kitéve a tálkába, azért ne hagyjuk elöl. Az oroszlánok tudvalevő ragadozók, azonban sosem lehet tudni, hogy az „üres” tálka kényszerítette viselkedés következtében milyen ételre fanyalodnak rá.
Ami még fontos egy ragadozókkal teli lakásban, hogy tudni kell, ezek mindenhol ott vannak. Mindig ott, ahova le akarsz ülni vagy feküdni. Nem fognak elmenni onnan, akárhogy nézel, vagy mondasz bármit is, keress másik helyet magadnak! Aztán ott is ott vannak, ahol nem számítasz rájuk, ezért például érdemes csekkolni a babakocsi bevásárló kosarát, mielőtt kilépsz a lakásból. Hidd el, nem könnyű elkapni egy vadállatot a számára ismeretlen gangon futva és egy nyitva lévő ajtót keresve. Csak remélheted, hogy ijedtében is meghallja, ahogy szólítgatod, rád néz, és észreveszi, hogy itt a bejárat. Ja, és mindig figyelj a lábad elé, mert mindig lesz előtted egy cica, aki tutira arra akar szaladni, amerre te. És ha éppen eszik, míg te a babakocsit erőszakolod a lakáson kívülre a szűk előszobában, ne várd, hogy behúzza a farkát. Vagy átmész rajta, vagy megvárod míg végez. Nincs több opció.
Az állandó zajongás már régóta része az életünknek, csak eddig az éjszakákat töltötte ki. Mióta Márk megszületett, már a nappalokat is. Amíg a cicák alszanak, Márk szája be nem áll, vagy örömében beszél, szórakoztatja magát, vagy hisztivel próbál valamilyen nyűgjére utalgatni. Éjszaka a nyávogás, az alomtálca kaparása, a futkározás, puffoknak szaladgálás, ugrálás ringat bennünket álomba. Viszont mindennek köszönhetően már most tudjuk, hogy a csend rosszat jelent. Amikor mindenki hallgatásba vonul, akkor valami történik. Létszám ellenőrzés, esetleg közelebbi vizsgálat szükséges, hogy ki mit nyalogat a földről, mi van a szájában, miért van nyitva a hűtő?
Valahogy így telnek napjaink ebben a rabszolgasorsban, amit mi választottunk magunknak, és amiben éppen négyszer annyi főnökünk van, mint mielőtt bárkit befogadtunk volna, vagy a világra hoztunk. De a klisé megállja helyét: éppen négyszer annyi szeretetet és gondoskodást kapunk tőlük a maguk módján. Csak észre kell venni és ki kell élvezni (azt a 3 másodpercet)!