Jóga

A 18. hétben kezdtem el és bár fogalmam nem volt, valójában mi történik egy jóga órán, úgy éreztem, ennél keményebb mozgásra nincs szükségem. Valami viszont kell a merev kis testemre, hogy legalább egy kis reményem legyen a könnyebb szülésre.

Valóban nem folyik rólam az izzadtság, viszont azt sem mondanám, hogy nem kell megerőltetni magam. Az első óra után komoly izomláz is jelentkezett a combomban és a karjaimban, a második pedig fárasztónak bizonyult. Természetesen azért annyival könnyebb a kismama helyzete egy átlagos aerobikozóénál, hogy bármikor megállhat pihenni, egyáltalán nem kell még 3-t és még 2-t és már csak 1-t megcsinálnia a gyakorlatból, ha úgy érzi nem megy tovább. A lényeg ugyanis az, hogy megjegyezd a gyakorlatokat és a légzés technikáját, és azt bármikor tudod gyakorolni, nem pedig, hogy 1 óra alatt leizzadj legalább 3 kilót és haza se tudd vonszolni magad.

A gyakorlatok mindegyike, amiket elvégzünk, össze van kötve a szabályos, illetve szabályozott ki- és belégzéssel. Ezt kellene a leginkább memorizálni és kellő pillanatban majd felhasználni. Egyelőre persze én csak azt érzem, hogy össze-vissza fújtatok, de remélem a szülésig még rögzül pár mozdulat és hozzá a légzéstechnika. Emellett maguk a gyakorlatok az izmok nyújtására mennek rá, valamint olyan kellemetlenségek megelőzésére, vagy enyhítésére, mint pl.: székrekedés, hát- és derékfájás, fejfájás (és tényleg, ha visszagondolok, az elmúlt két hétben nem nagyon fájt a fejem…) vagy a vizesedés.

Ha sikerül megfelelően végezni a mozdulatokat, akkor a vajúdásnál is könnyebb dolgod lehet, egyrészt a megfelelően szabályozott levegővétel is segít, másrészt a gátizomgyakorlatoknak köszönhetően megerősíthető és rugalmassá tehető a szülésnél igénybe vett izomcsoportok mindegyike. Persze arról fogalmam sincs, hogy a kiadott utasításnak megfelelő izmokat szorongatom-e éppen, de valamit mozgatok odabent és azt gondolom, hogy az már fél siker. Ugyan azt is látom magam előtt, ahogy majd visítva és fújtatva könyörgök, hogy valaki szabadítson meg a gonosztól, de egyelőre jó elhinni (áltatni magam), hogy már előre tudok ezen a fájdalmon enyhíteni a jóga gyakorlásával.

Az egyetlen, tőlem teljesen távol álló része az egésznek, az maga a relaxáció, meditáció. Az óra elején pár percben el kell csöndesedni és felkészíteni testemet és kisbabámat arra, hogy most jógázni fogunk. Ehhez egy picit gyakorlatias vagyok, és bár élvezem azt a pár percet, amikor valóban ki tudok zárni egyéb, mindennapi gondolatokat, teljesen nem tudok minden mást kikapcsolni. Na meg azt is gondolom, hogy persze, hogy jógázni fogunk, hiszen azért jöttem, valószínűleg ha én tudom, Töhötöm is vágja… A végén pedig ugyanígy van egy meditáló rész, ami tök jó levezetésnek, de ugyanúgy elkalandoznak a gondolataim és képtelen vagyok “összekapcsolódni kisbabámmal”. Azt gondolom, hogy eléggé össze vagyunk nőve, és nemcsak fizikailag nem tudom lerázni, de az agyamból sem tudom kitörölni, hogy itt van velem. Eléggé meghatározza szinte minden cselekedetemet, kezdve azzal, hogy már arra odafigyelek, hogy a reggeli nyújtózkodást ne vigyem túlzásba. Így aztán nem érzem szükségét, hogy vezényszóra beszélgessek vele, mikor egész nap szuggerálom szerencsétlent a hülyeségeimmel (pl.: ne basztasd a gyomrom kisfiam, szeretjük a szilvás gombócot, ha én én azt mondom!).

Mindent egybevetve azért jól érzem magam közben, még ha néha azt is érzem, hogy totál nem jó, amit csinálok, és büszke is vagyok magamra, hogy próbálok tenni valami hasznosat az érdekünkben. (Aki ismer, tudja, hogy eleve az nagy szó, hogy bármilyen mozgást jelentő tevékenységben önként részt veszek). És bár annyira nyomorult vagyok, hogy egyáltalán nem tudok egy pozitív, megerősítő gondolatot kitalálni azon kívül, hogy “Buzz Lightyear, a végtelenbe és tovább!”, mégis jól esik egy kicsit lelassulni, megpróbálni kikapcsolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük