Márk Noel 17 hetes

Jövő héten még csak 4 hónapos lesz Noel, mégis az az érzésem, hogy úristen, milyen gyorsan eltelt az a két hónap, amikor még tényleg szinte semmit nem tudott csinálni. Ja, de: bőgni. Mára már szinte minden napra jut valami újdonság, amit ő vagy én felfedezünk.

Azt nem tudom, melyik a legcukibb tevékenység mind közül, de valamiért, ha egy baba nevet, azt a felnőttek megmagyarázhatatlan euforikus élményként élik meg. Ezért aztán ezt szeretem a legjobban, amikor nevetgél. Jó ideje csinálja, természetesen mosollyal indított, de most már kacag is. Imádnivaló. De a legjobb, amikor sikongat örömében, például mesenézés közben, vagy ha bekerülök a látóterébe miután jó darabig nem voltam ott, vagy pár napja például egy üzletben bámészkodva és meglátva valami jó rucit. Amikor magasba emeljük, majd vissza, egyértelműen kedvenc játék, még ha nem is túl nagy a magasságváltozás, mert például kanapén ülve csinálom vele kicsit magam fölé emelve. Ezért például azt hiszem, nem is az a lényeg, amit az ember gondol, hanem, hogy különböző szögből látja az arcunkat. Merthogy azt látja. Ezt is szeretem, hogy nemcsak felismer engem és az apját, hanem egyértelműen reagál az arckifejezésünkre. Ha kinyújtom a nyelvemet, vagy ráncolom a homlokomat, és ha szélesen vigyorgok rá. Néha az az érzésem, hogy megpróbál utánozni, mivel miközben figyel, az ő arcizmai sem maradnak mozdulatlanul egy pillanatra sem. Ezt az is alátámasztja, hogy idegeneknek is nevet, hiszen kedvesen beszélnek hozzá, és mosolyognak, amit a baba arca visszatükröz. Persze először elgondolkodik, de végül mindig úgy dönt, hogy mindenki kaphat egy vigyort.

És aki beszél hozzá, annak ő válaszol is. Van a zombihörgés, az eeeejjj, az üüüüeeee (hülye), amik már mind-mind szókincsének apró részei. És persze akad már berregés szerű hang, vagyis inkább a buborékfújáshoz szükséges hang. Szóval már mássalhangzók is szerepelnek a beszélgetésben, és a jókedv kifejezésére minden mondat egy sikítással végződik.

A már említett buborékfújás természetesen az utóbbi időben megsokszorozódott nyálból és a visszajött tejbukciból is tökéletesen sikerül neki. Egy, kettő, vagy akár több buborékból álló bubiegyüttest is képes fújni, és amennyiben nem érzi szükségét kilökni, vissza is tudja szívni. Rendkívül tehetséges ezen a téren.

A bolondozáson kívül azért már komoly dolgokat is tud, ezek közül az egyik legjelentősebb a hasról a hátára történő átfordulás. Két héttel ezelőtt próbálkozott meg vele először, és csak annyit gyakorolt, hogy előtte nap már az oldalra gördülést próbálta. Ezután egy utolsó lendítésre volt csak szüksége, és a mutatvány kész is lett. Emellett, ha hasra tesszük, egész ügyesen tud haladni a rúgkapálással, ami persze annak köszönhető, hogy utálja ezt a pozíciót. Ezért aztán a kézzel történő mellkas kinyomást nem is csinálja, inkább az átpördülést, azaz a pózból való szabadulást választja. Észrevettem azonban, hogy képes rá, hogy megtartsa magát a kis kezeivel, mert amikor a kanapén félig fekve, félig ülve magamra teszem, akkor a játék és a küzdelem hevében, hogy minél magasabbra “másszon”, kitolja magát.

Szintén pár hete felfedezte, hogy van keze. Sajnos csak egyszer láttam, hogy erősen bandzsítva nézi, és nem is verte magát fejbe, szinte azonnal ugrott a következő szintre, amikor már a szájában van a keze. Ez úgy néz ki, hogy mint valami lelki pásztor összeteszi a két kis kezét, és tuszkolja befelé. Általában ököllel nyomul, de tegnap, mint akarni fütyülni akar, csak két ujját szopogatta. A legszebb az egészben, amikor már elkezd bokákolni, vagy legalábbis úgy csinál, mint aki meg akar fulladni. (Mivel ezt már a cumival is eljátszotta, amiről egyértelmű, hogy nem ér le a torkára, nem nagyon hiszek neki.) Természetesen semmi nem akadályozza meg kezének újra tömködését picike szájába. Azt olvastam, hogy azok a babák csinálják ezt, akik nem szopnak, hanem tápszert kapnak, és nagyjából stimmel is, mert körülbelül azóta rendszeres ez a szopóinger kielégítésére tett mozdulat, mióta minimális esetben hajlandó szopni. Bízom benne, hogy amint már étel lesz a kezében, inkább azt fogja a szájába tömni és akkor megszűnik ez az inger. Ehhez jó előjel, hogy már a keze ügyébe akadó tárgyak úticélja is a szája, minden erejével rajta van, hogy az egész világot bekapja.

Pár napja, kb. egy hete pedig már a lába is megvan, de ennek értelmét lényegesen nehezebb felfognia. Talán mivel a lába kevésbé van használatban, illetve jelenleg nincs rá nagy szükség, nem is sieti el a megértését. Nézegeti a rugiban, zokniban, meztelenül, és mindezt akkor a legaranyosabban, amikor háton fekve emeli fel a fenekével együtt, gyanítom, hogy ebből lesz majd az, hogy aztán -miért is ne – a szájába tegye. Amikor ezen munkálkodik, gyakran elfordítja a csípőjét és oldalára fordul, de hasra még nem pördült, amin nemcsak a kora miatt lepődnék meg. Mivel nem szeret hason feküdni, azt gondoltam, ezen egyáltalán nem fog erőlködni, de úgy látszik, a természet megállíthatatlan felfedezésre készteti a kisbabát.

Ami számomra még mindig nagyon érdekes és persze Márk számára is, az a cicák jelenléte a lakásban. Most már ugyanis látja őket. Egyik nap például jó pár percre lekötötte, ahogy Fricike nekem próbált hízelegni és össze-vissza hentergett. A kicsi ilyenkor döbbenten néz, látszik, hogy nem tudja hova tenni, amit lát, de mindenképpen érdekes jelenségként könyveli el, néha izgatottan kalimpál és majdnem nevet is, és akár megjegyzést is fűz hozzá. Amikor csak elhalad mellette egy cica, esetleg a széke körül köröz, mert ott vagyok mellette, akkor követi a tekintetével. A kezével ugyan még nem nyúl feléjük, hiszen először meg kellene érteni, mit is lát, de idővel gondolom az érintés lesz a következő lépés az ismerkedésben.

Számunkra a legbámulatosabb képessége, már ha ez egyáltalán képesség, hogy lassan egy hónapja teljesen átalussza az éjszakát. Természetesen halljuk, ahogy egyszer-egyszer megszólal, felsír, vagy csak nyikorog, esetleg beszélget, de ilyenkor nem szoktuk megzavarni. Általában vissza is alszik egyből, sőt az is lehet, hogy fel sem kel, csak álmában beszél. Az is előfordul néha, hogy hajnali három körül tényleg felébred, és sír, ilyenkor megetetjük, de a lényeg, hogy ő már nem igényli ezt napi szinten és este fél 10-től reggel 8-ig is képes aludni. Ugyanakkor azért én felkelek többször is, valahogy hiába érzem magam hullafáradtnak, a testem nem akarja elengedni ezeket az éjjeli ébredéseket és a korábbi etetős időpontokban mindig megébredek. 

Döbbenetes és izgalmas követni a fejlődését szinte napról napra, ahogy láthatóan egyre nagyobb szelet nyílik meg számára a világból és a legjobb, hogy általában tetszik neki. Érdekes látni, ahogy a számunkra teljesen hétköznapi tárgyak, melyekben semmi izgalmas nincs, neki mennyi új és feldolgozni való látvánnyal kecsegtetnek. Mint tegnap a ruhás szekrénye, mely egyszer csak fókuszba került és a polcokon elhelyezett színes játékok, a kék és zöld színű fiókok több percnyi izgalmat jelentett a csöppségnek. Ehhez képest néha félek, hogy nem elég ingergazdag a környezete, pedig láthatóan kevés is sok egy olyan lénynek, akinek minden új ebben a világban. Így aztán akárcsak ő, én is izgatottan várok minden új csodát, amit ez a kis fickó nap mint nap megél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük