Miért nehéz apának lenni? Nehéz?

A válasz valószínűleg igen, nehéz. Bár az apaságot nem tudom megélni, megfigyeléseim alapján azonban szinte biztos vagyok benne, hogy közel hasonló érzés és felelősség, mint anyának lenni. Amilyen szerencsés vagyok, egy rendkívül jó apát figyelhetek meg nap mint nap.

10678558_10152788150654040_7945355658090765491_nAhogy az átlag családoknál lenni szokott, nálunk is apa dolgozik. Ő hozza a lét, ő a családfenntartó. Emellett reggel, este és éjjel ő van műszakban a gyerekkel, mondván, egész nap engem idegel, úgyhogy amikor otthon van, próbál tehermentesíteni. A kezdetektől felkelt hozzá éjjel, bár egy ideig nekem is kellett kelni az etetéshez, ilyenkor mégis nagyon kényelmes volt, hogy a csöppség egyszer csak mellém került. Aztán a tápszeres időszak eljövetelével már fel sem kellett kelnem. Szerencsénkre végülis nagyon hamar elkezdte átaludni az éjszakát, de aztán jöttek a fogak, és újra éjszakáznunk kellett. Mármint apunak, mert a mai napig, ha éjjel megébred a gyermek, én ritkábban jutok be hozzá, általában apu az, aki előbb elindul tápszert melegíteni, vagy pelust cserélni. Aztán reggel, mielőtt munkába menne, elsőként megy be a már jókedvűen katonai utasításokat japánul kiabáló szörnyhöz. Mire végzek a kávémmal, a csöppség már apával reggilizik. És innen kezdődik az én időm. Játék, vagy bölcsibe készülődés, tízórai, ebéd, altatás, séta, uzsonna és el is megy a nap. Aztán apa hazaér, a gyerek megvadulva, visongatva rohan felé, ugrál a nappaliajtóba felszerelt kerítésen. A vacsora már együtt zajlik, aztán még mókáznak kicsit, és jöhet a fürdés. Ezekben persze én is részt veszek, de általábban mint „háttértáncos”, nem feltétlenül kellek. Az én szerepem újabban az elalvásnál van újra, amikor a tévé előtt ülve, tejitalt majszolva végül elalszik rajtam és be lehet vinni a kiságyába.

10403020_10153554787054040_7179211573777805014_nÍgy néz ki egy napunk. Apu tehát lényegében 24 órás szolgálatban van. Amikor otthon van, azaz reggel és este, a gyerek köti le, a kettő között pedig dolgozik. Sokszor még hétvégén is, amikor a kicsi alszik. Igaz, volt alkalmam megtapasztalni, hogy mennyivel másabb munkában lenni (és sokkal kevésbé elfáradni) és eltölteni az estét a gyerekkel, és azt kell mondanom, valójában annyira felemelő otthon lenni 8 óra távollét után, hogy akkor már nem fárasztó a kicsi. Apu mégsem enged az ő idejéből, mert igényli a gyerek társaságát. Imád legózni, és vonatot építeni neki, amit aztán ő egyetlen mozdulattal apró darabokra szed, imádja etetni, és úgy általában gondoskodni róla. Állandó információellátásban részesül a nap folyamán, mindig tájékoztatjuk, ha valami nem úgy zajlik, ahogy szokott, vagy ha különleges esemény van (oltás, bölcsibe szoktatás, csavargunk). Az eredménye, illetve jutalma pedig maga a kismajom, aki nemcsak örül neki, mikor megérkezik, de láthatóan elveszti az eszét a nagy mókában, ami apával zajlik esténként. Azt hiszem, ennél több nem is kell, hogy elmondhassan, a fiam apja a legjobb. És nemcsak a gyerek szemszögéből.

11760255_10153557059324040_8101600688868888253_nApu anyu társa. Mindenben. Egy csapat vagyunk, egyetértünk, és egyfelé tereljük a sárkányunkat. De ami még fontosabb, együtt tereljük. Apunak fontos az is, hogy anyu jól legyen, hogy anyu is tudja élvezni a gyereknevelést, hogy anyu igényei is helyet kapjanak az életben. Apu sokkal szigorúbb is, mint anyu, ezért is hatványozottan boldogságos a tény, hogy ennek ellenére mégiscsak ő a játszótárs. Így aztán sosem mond ellent anyunak, és nem tanít hülyeségeket a gyereknek csak a móka kedvéért (direkt legalábbis, vagy amit anyu ne találna ugyanolyan viccesnek). Erre egyébként tartunk egy másik aput, aki minden rosszaságot megmutat neki…

A baj a világgal azt hiszem az, hogy más apukák nem ilyenek. Nem sietnek haza a munkából, nem vesznek részt a rossz dolgokban (hiszti, betegség, bármilyen kisebb-nagyobb gond), és alapvetően nem akarnak értékes időt eltölteni a gyerekkel. Ettől persze a gyerek csak még jobban apát favorizálja, hiszen az ő figyelmére, társaságára vágyik jobban. Kivéve, ha gondja van. Akkor ugyanis csak anyu tudja, mit kell csinálni. De nem nálunk. Apu és anyu egyenrangúak, egyformán próbálkoznak és együtt – de külön-külön is – bármire képesek. Ennek jutalma pedig, hogy a gyerek is bármire képes és még csak a segítségünkre se szorul sokszor.

11091232_10153276173164040_3039698413012124007_nÖsszefoglalva tehát apunak lenni valószínűleg rendkívül nehéz. Mégsem látszik rajta, hogy a gyerek nehezítené meg, mert valószínűleg nem is így gondolja. Ő már a nap felemelő része, számára is a móka és a felüdülés ideje. Bár apu – férfi lévén – nem az elsők között tette volna fel a kezét, mikor megkérdezik „Ki akar most azonnal gyereket?”, mégis teljes egészében része a kalandnak. Merthogy számára is egy kaland, amiben részt veszünk, ami izgalmas, és amit nem cserélne el a világ minden kincséért sem. És ebben a kalandban apu a mi szuperhősünk 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük