Amikor az ember hazamegy a kórházból, hirtelen egyedül marad a gyerekkel, még ha van is segítsége, eltűnik a „hozzáértő” környezet, ami egyébként se volt segítőkész, de mégis ott volt. És akkor muszáj elkezdeni szülőnek lenni és aggódni és megoldást keresni.
A gyereknevelés egyébként olyan dolog, amihez mindenki ért. Legalábbis azt hiszi. Akár van gyereke, akár nincs. (Nekem mikor még nem volt, még a véleményemet sem mertem mondani, mert hát ki vagyok én egy gyerekes szülőhöz képest? De ez én vagyok, most hogy már van, továbbra sem érdekelnek mások gyerekei, ezért a szüleiket sem szeretném megtéríteni, mert minden gyerek és szülő más és más. Na meg semmi közöm mások nevelési módszereihez.) Ha már van, akkor nagyon értenek hozzá. De neked, kedves újdonsült anyuka, apuka, ez nem jelent segítséget, mert ez csak annyit tesz, hogy el tudja mondani, hogy az ő gyereke hány éves koráig nem aludt, nem evett, bőgött folyamatosan. Hogy mit próbáltak, mire jöttek rá ezek alatt az évek alatt, mi jött be, mi nem működött, azt már nem teszi hozzá, rohadj meg, majd rájössz magadtól te is. Neki se segített senki, te is szenvedj. Azért vannak kivételek, de kevesen, és csak hogy erősítsék a szabályt. Egyet biztosan elmond mindenki, mégpedig hogy „Ne idegeskedj, mert a stressz átmegy az anyatejbe, és a gyerekbe”, valamint „Ne legyél feszült, mert azt érzi rajtad a gyerek és akkor ő sem nyugszik meg.” Egyetértek, ez valóban így van, csak azt mondja meg valaki, hogy az anyámba ne legyek ideges, ha órákon át sír a gyerek, ha nem rakom a mellem a szájába és persze elhiszem neki, hogy mindjárt éhen is hal, mert hát szegény olyan keservesen ordít?
Az igazság az, hogy ha bárki is mondana megoldásokat, azok valószínűleg már mind olyanok lennének, amiket elmondott a gyerekorvos, védőnő, olvastál könyvben, a neten, esetleg már ki is próbáltad. Mégis jól esne, ha éreznéd a segítő szándékot, mert azt eddig is tudtad, hogy nem te vagy az egyetlen szülő, aki nem tudja, mit tehetne még pár hetes csecsemőjével miután megetetted, tisztába tetted, büfizett, szart, beszélgettél vele, mégsem akar aludni, mert ő „éhes”. Aztán ott vannak a szüleid, akik tényleg tudnak segíteni, de az ultimét megoldást ők sem ismerik, ők is csak azt csinálták, amit te most. Küzdöttek, mire valami bejött. Na meg azért tegyük hozzá, hogy az a háború 30 éve zajlott, ami sejteti, hogy mindenre már ők sem emlékeznek.
Ezért írom most le mindazt, amit szerintem mindenki ugyanígy végigcsinál, és fingja nincs, hogy mi működött és miért, vagy nem.
Első nap itthon, a gyerek elvileg picit besárgult, ezért aluszékony. Értsd, 6-8 órákat alszik, felkelteni nem lehet, néha még a pulzusát, lélegzetvételét is csekkolod. Még csak nem is gyanús ez, mikor azt mondják, írják, hogy egy újszülött 24-ből 20 órát alszik. Ja, csak a maradék négyet bőgve tölti. Nem is akárhogyan: napközben csak enni ébred fel és visszaalszik gond nélkül, majd azt a 4 órát este gondolja sírással kitölteni. És akkor próbálkozol. Felveszed, nem veszed, ne szokja meg, hogy felveszed. Tovább eteted, mert még tátog, mintha sosem evett volna. Kiságyba leteszed, nem jó, babakocsiba nem akarod, ne szokja meg. Aztán felveszed, átmész a másik szobába és a gyerek elhallgat. Hoppá, itt fény van, ott sötét volt, ergo fél a sötétben! Azonnal felkapcsolsz mindent a szobájában, és már viszed is, de ahogy az ágyához közelítesz, újra kezdi. Akkor nem a sötét…hanem a hőmérséklet! Ondóokos vagy, hogy rájöttél, ezért átviszed a kiságyat a másik szobába, és már tervezed a teljes szobacserét, nincs mese, a gyerek legyen komfortosan. Aztán mikor itt lerakod, rájössz, hogy ondóhülye vagy, amiért egy 4 napos kölök átvert. Míg te ezekkel baromkodsz, szerencsére elfárad és egyszer csak minden átmenet nélkül elájul…az apja mellkasán, akivel így átalussza az éjszakát (értsd 11-től reggel 6-ig). Megoldás: nem tudjuk, mert semmi baja nem volt, csak csecsemő.
Az elkövetkező napokban szinte semmi gond nincs, eszik, alszik, néha kicsit sír, de már nem 4 órát, csak kettőt. Most azt már nem tudom, hogy mindjárt a második napon adtuk-e fel a „Ne szokja meg a babakocsiban alvást” elvet, de egy idő után rendszeres lett, hogy hasra fektetve a kocsiban tologatva hamarabb elfárad és elalszik. Ez nálunk a legtutibb módszer még mindig. Apának 10 percébe telik, anya tologathatja fél-egy órákat is, mint a güzü. Ettől persze próbálkozunk, hogy a saját ágyában aludjon, ami alkalomadtán sikerül is, ha őfelségének van hozzá kedve, olyankor altatni sem kell, csak néha bemenni hozzá, visszatenni a cumit a szájába, egy gyors hátsimi, Jó éjszakát, és magától elalszik. Hogy miért? Mert jókedve van, vagy csak nincs kedve köcsögösködni, vagy a nyavalya tudja.
Ami aztán nagy segítség, az a levegőztetés, sétálás. Merthogy 2 hetes kora után már kitehető erkélyre, ahol egy pillanat alatt és pár löködés után a kocsijában el is alszik, aztán pedig már kisebb-nagyobb séták is tehetők az utcán. Mi már tegnap gyalog mentünk a doktornénihez. Anyuka persze elfárad, de ki nem szarja le, ha kell, hegynek fölfelé is tolja a nyomorult kocsit a kavicsos úton a parkban.
Az is előfordul, és ezért nálad is felmerül, mint megoldandó helyzet, hogy a csecsemő felcseréli az éjszakát a nappallal. Természetesen a te gyereked is ezt csinálja, hogy nem gondoltál még erre? Meg is próbálod ébren tartani nappal, hogy majd jól aludjon éjjel. Hiba, óóóóóriási hiba! Persze, hogy nem tudja, hogy éjszaka van, vagy nappal, de szarik is rá nagy ívben. Még egyszer mondom, PÁR NAPOS/HETES a babád! Szart se tud még. Csak enni és aludni. Na jó, kaksizni és ordítani is. De gondolj bele! Felkel, sír valamiért (sok választás nincs, hogy miért), ezért megeteted, majd ha minden oké, és kész, már rajta is vagy, hogy visszaaludjon. Tehát mit jelent neki az ébrenlét? Hogy enni kell! Ezért ha megpróbálod ébren tartani, akkor ő valószínűleg enni akar majd, ha nem is egyből, de negyed óra elteltével (hacsak nincs jó kedve és éppen fél órát is elbambul, bár szerintem az is lehet, hogy ilyenkor csak nyitott szemmel alszik). Így aztán sír, eteted kicsit, de valójában nem éhes már, csak cummog, ezért kínszenvedés az egész, akkor inkább elaltatnád, de már elb@sztad a kört, a pici túl fáradt és órákig tartó nyűglődés után fog csak elaludni. Többet ezt nem próbálod.
Ott van aztán az evés kérdése. Sok más amúgy nincs, mivel pár hetes csecsemőről van szó. Szó szerint eszik, alszik, szarik. Látni nem lát rendesen, ne is próbáld lekötni. Viszont hall, ezért még azt is kipróbálod, hogy énekelsz neki (bármit), és közben táncolsz vele a kezedben (na ezt tényleg ne szokja meg, később neked lesz kellemetlen). És boldog vagy, mert csöndben van. Nem feltétlenül alszik el előbb, de éber és nem üvölt. Siker! Még mosolyog is! És már megint tervezni kezdesz, hogy majd milyen zenéket játszol le neki, hogy aludjon az ágyikójában is. A véres valóság pedig az, hogy ugyan az új hangok lekötik, de könyörgöm, szerinted mennyi „esze” van a picinek? Nem fogja órákon át élvezni kedvenc zenéidet, max pár perc az egész, csupán az újra lesz figyelmes. Ami miatt mégis elvolt 1-1,5 órán át, az az ütemes ringatás, ahogy táncoltál vele. Sajnálom. Azért jól szórakoztatok. Néha a szelfizés is bejön neki, de az tényleg csak a véletlen műve, hogy nem nyekeg közben.
Szóval az evés. Megszoptatod, eszik mint egy kis disznó. Azaz annyi levegőt nyel, hogy igazából az a csoda, hogy még nem fulladt meg. De hát valamit az anyjától is kellett örökölnie, és miért ne a falás legyen az. Semmi baj, cuki a füle mögött a tejcsepp, mint ahogy a videózás közben visszaköpött tej is. A lényeg, hogy szopik. Hogy mennyit evett, sosem fogod megtudni, mert egyszer negyed óra alatt megeszi a magáét és szó nélkül elaltatja magát az ágyában, máskor meg fél óra cuppogás után sem hajlandó normálisan enni, hogy jól is lakjon. Aztán meg ott van a büfi, meg a puki, meg a visszaköpött tej. Első kettő oké, harmadik nagyon nem. Ezért aztán még inkább nem tudod, hogy ha ennyi kaja visszajött, akkor mi maradt benne? Ó, szegény, hát persze hogy éhes még. Gondolod te, ezért még egy órát rászánsz, hogy nyammogjon. Aztán már csak azért is sír, mert hát fáradt ám szegény. Gondolj bele: icipici a gyomra, számára óriási erőt jelent szívni a mannát (amit te is érzel, hiszen majd’ leszabja a bimbódat), mindezt nagyon hosszú időn keresztül úgy, hogy még a vergődésbe és csapkodásba is kell energiát vinnie. Ezért aztán elalszik már evés közben két szívás után, csak arra figyelj, hogy ezután meg ne mozdítsd. Jó tanács: emiatt érdemes olyan fekvő alkalmatosságra fektetve megetetni, ahol utána ott tudod hagyni, ha volt olyan szerencséd és elájult. Persze szerencséről ne is álmodj, ahogy kiveszed a szájából a melled, azonnal nyom egy „átkaroló reflexet”, és már fel is ébresztette magát. Semmi baj, újra dobhatsz, a játéknak pedig sosem lesz vége.
Egyébként amit most gondolsz, sőt mióta teherbe estél, gondolod, mégpedig hogy következetességet viszel a nevelésbe az elejétől kezdve, azt felejtsd el. Nem azért, mert nem megy (persze, hogy nem megy), hanem mert még nincs rá szükség. Az ilyen icipici baba nem fogja még fel, hogy mi miért van, még csak próbálja megszokni az otthonát, a mindennapi zajokat, a három óránkénti evés, valamint az esti fürdetés rendjét, és úgy tűnik, hogy nem nagyon akar az ágyában aludni, de igazából még nem tudatosan akar csesztetni ilyenekkel. (Ez az első számú átverés.) Igazából a hozzáértők szerint ugyan azt szokja meg a baba, amit megszoktatunk vele, de ezzel ráérsz 3 hónapos koráig, amikor jó esetben véget ér a hasfájós korszak. Addig meg még semmit nem fogsz tudni megszoktatni veled, mert nála a hatalom, és úgyis azt és úgy csinálod, ahogy neki tetszik, csak hallgasson már el, aludjon már el, stb. A bármire is rászoktatás pedig így se, úgy se lesz könnyebb vagy nehezebb.
Hasfájás. Mint kezdő anyuka, azt gondolom, hogy bár felettébb tudományos és minden gond és probléma okozójának kikiáltott tény, valójában bikakaki. Azaz, búúúlsssit! Tök érdekesnek találom, hogy a világon (fejlett országokban mondjuk, mert a bantu törzsekről nem tudok nyilatkozni, de ott tuti más a világ) minden csecsemő kb. 1 hónapos korától legalább 3 hónapos koráig hasfájós. Valószínűleg egyik éjjel jön a hasfájás manó, beszórja a gyereket hasfájás porral odamegy a szülők ágyához, sátánian belekacag az arcukba és azt suttogja nekik, hogy „Muhahahha, gyereket akartatok, nesztek!” Véletlenül sem arról van szó, hogy fejlődő szervezet lévén még az anyagcseréje sincs teljesen kész, ami állítólag 1 hónapos kora körül kezd el igazán beindulni (addig lényegében átfolyik a gyereken a kaja, ezért is szarik többet egy nap, ami növekedésével arányosan csökkenni fog), és a szerencséseknél hamarabb kialakul, míg másoknál tovább tart. Ugye? Nem, ez lehetetlen. Tehát csupán arról van szó, hogy ki kell bekkelni ezt az igen kellemetlen időszakot, és leginkább azon lenni, hogy minél ügyesebben egyen, büfizzen, pukizzon, kakiljon. Ebben ugyan korlátozottak a lehetőségeink, hiszen pl.: ha leveszem a mellemről, mert mohó, annál jobban kapálózik a pihenő után, és a kis lábait is hiába csomagolom a nyakába, hátha könnyebben tud nyomni, ha nem tud. Aztán vannak gyógykészítmények, mint az Infacol, Espumisan és ezer más, amit hasfájásra, vagyis a buborékok oldására lehet adni a kicsinek, hogy büfizzen, pukizzon. Mi az Infacollal szerencsétlenkedünk minden este, aminek annyi a haszna, hogy bár az evés utáni elalvást nem könnyíti meg, de mióta szedi, azóta nem kel fel minden éjjel 3 óránként, elalszik 6 órát is. Így egy evés és a vele járó altatási nehézségek kimaradnak, anyu és apu pedig egy picit többet tud aludni. Tudom, kicsit olyan, mintha leszedálnánk a gyereket, de az vesse rám az első követ, aki sosem tett még rumot a tejbe 😀 Aztán arra is rámegyek, hogy ha kicsit már nyekereg, ébredezik alvásból (sosem keltem fel szándékosan, akármennyi ideje is alszik), még azelőtt elkezdjük az evést, hogy igazán ideges lenne. Ez kicsit olyan rabszolgás, de nem bánom, csak a gazda meg ne haragudjon.
Ezeket lehet próbálgatni. Mert amikor bejön, akkor az alvás is garantáltabb, nem ébred fel egy óra után arra, hogy fáj a pocija. A legszebb az egészben, hogy ha a kb. három óránkénti etetés híve vagy, akkor azért számolni kell azzal, hogy még ebben az esetben is mondjuk fél óra míg eszik, aztán azért vársz egy kicsit, hogy minden kijöjjön, aminek ki kell, peluscsere, ha sikerült, és ha letéve el is alszik nemsokára, már akkor is eltelt a háromból legalább 1-1,5 óra. Ha küzdeni kell, akkor még több. És máris borul az előre kiszámolt napirend. De semmi baj, erre még lesz idő, most csak egyen és aludjon, ez a fontos. Merthogy az alvás is fontos, hiszen sok mindent akkor dolgoz fel a szervezetünk.
Hirtelen ennyi, ami eszembe jutott erről az ördögi körről, ami remélem, valóban elmúlik, addig meg igazából annyit tehet a kedves anyuka, hogy elfogadja: a gyerek határozza meg a napok alakulását, és pihentetőbb hagyni magad, később ráérsz a neveléssel, amikor már lehet is nevelni. Valamint egyszerűen jó, oké-val kell válaszolni a nyugtató szavakra, melyeket a második nap után utálni fogsz, mint pl.: pihenj, amikor csak tudsz, ne idegeskedj, hidd el, jól van a kisbabád, és most ez van, majd elmúlik. De csak hogy tudd: van, mi sosem múlik el…