Nevelési tanácsadó

Az előző posztban kifejtett hisztitéma végül beütött a bölcsiben is, aminek elég komoly, de legalábbis számunkra fárasztó és nyűgként megélt következménye lett. Nevelési tanácsadóhoz járunk már több hónapja eddig minden eredmény nélkül, és szerintem teljesen fölöslegesen.

Történt ugyanis, hogy szeptemberben több alkalommal jelezték a bölcsödében, hogy Márk alkalmanként minden ok nélkül elkezd hisztizni, sőt egyszer még azt is csinálta, hogy egész testében megfeszülve ordított. Javasolják, hogy vigyem el valamilyen felmérésre. Mivel akkoriban alig ha mondott 10 szónak tűnő hangfoszlányt, ijesztőnek gondolták, hogy nem tudja kifejezni magát, és hogy ok nélkül ordít. Részemről ez utóbbit nehezen fogadom el, mert ilyen nincs. Oka mindig van, a hiszti egy bizonyos szituációra adott reakció, ha valami nem vagy nem úgy sikerül a gyermeknek, ahogy ő azt elképzelte. Ettől függetlenül persze elviszem. A kerületben lévő nevelési tanácsadóhoz fordultam, ahova 2-3 hetente megbeszélünk egy időpontot, egy fogalmam sincs milyen pedagógus és egy pszichológus nyilván szakmai szemmel figyeli a fiamat, ahogy játszik. Közben mi beszélgetünk, kérdeznek vagy én mesélek fejleményekről, miket tud, csinál már Márk, milyen új reakciói vannak egy-egy helyzetben, stb.

Ennek köszönhetően voltunk már fülvizsgálaton, vagyis majdnem, mert a doktornő éppen csak a tölcsérrel alig tudott belenézni a fülébe, mivel a kis tündért rendkívül frusztrálja, ha a fülét piszkálják (akárcsak engem), így a valódi vizsgálatra át sem küldött bennünket, de azt megállapította a viselkedéséből, interakcióiból, hogy biztosan jól hall. Ennek ugyan a nevelési tanácsadóban nem örültek annyira, mert az a gyanújuk, hogy a hallás a két fülében nincs szinkronban, ezért dobálja a játékot, ezért csinál zajt, vagy legalábbis élvezi a zajt. Azt még nem mondtam nekik, hogy mutassanak egy gyereket, akit nem izgat a hangos, zajos bármi, amit el lehet hajítani….Sajnos a következő foglalkozáson bedobott “Az a gyanúm, hogy Márk nem lát jól” megjegyzés pedig még kevésbé tette hitelessé, hogy valóban lenne probléma, és ők tudják mi a megoldás.

Mert hogy probléma valójában nincs. Igazából már senki szerint. A bölcsiben a hisztik egy-két hét alatt elmúltak, és az egyik óvónő szerint csupán annak volt köszönhető, hogy sok új beszoktatós gyerek, csecsemő volt, így a nagyobbakra kevesebb figyelem jutott. Ez persze nem csak az én fiamat, de a többi gyereket is érzékenyen érintette. Sőt valamelyik nap konkrétan ugyanez az óvónő azt is mondta, hogy olyan jó felszabadultnak és vidámnak látni Márkot, mikor megérkezek és elkezd velem hülyéskedni öltözés közben, mert amúgy ő tökre fegyelmezett napközben, ráadásul inkább introvertált, nem nagyon érdeklik a közösségi játékok, inkább elvonulva játszik. Kivéve ha futkosásról van szó, abban benne van csoportosan is, sőt, állítólag az ilyen és ehhez hasonló elfoglaltságokat ő kezdeményezi.

Jelenleg egy szessön van hátra, amit a gyermek megfigyelésével töltenek, aztán jön a “most ugrik a majom a vízbe” mutatvány. Azaz csak mi szülők kell, hogy megjelenjünk, és elmondják milyen terápiát javasolnak, milyen gyakran kell menni és hogyan építhető be az átlag heti egy foglalkozás az életünkbe. Na ez az, amit köszönöm, de nem fogok kérni. Egy gyakorlottabb szülő tanácsára még ezt az “évadot” végigcsináljuk, meghallgatom őket, mert valóban kíváncsi vagyok. Legfőképpen arra, hogy ők most mindenképpen akarnak valami gondot találni, vagy tényleg azt mondják majd, hogy nincs itt semmi baj, ez a gyerek is csak olyan, mint a többi. 2 és fél éves. Pont.

Ami az egészben sajnálatos, az az, hogy mindez idő és energia a szülőknek és Márknak, és miután én nem érzem, hogy bármi gond lenne, vagy más gyerekes szülők történeteitől eltérő, így az egészet butaságnak tartom. Pontosabban problémát generált egy teljesen érthető reakció, amire ha kellő figyelmet fordítottak volna a bölcsödében, akkor megkímélnek a hercehurcától. Rosszkor jött az egész, hiszen akkor még beszélni sem beszélt, pedig azóta mint egy papagáj ismétel minden szót a lurkó, és az utóbbi hetekben valóban többet is hisztizik, de olyan elgyengülős földön fekvős módon. Ugyanakkor eddig minden ilyen időszaka lecsengett pár hét alatt, ezért én azt gondolom, hogy nemhogy problémás lenne, de inkább a nagy átlaghoz képest nekünk egy igazán jó és kezelhető (jó ronda szó) gyerekünk van, akivel nem olyan nehéz az élet. Persze én se pedagógus, se pszichológus nem vagyok, ellenben valószínűleg elfogult. Mégis, én vagyok az anyja. Belőlem lett és olyan mint én. Tudom, mit látok, amikor egy-egy őrült reakciójának vagyok tanúja, mert szívem szerint én is azt csinálnám. Nem tudom, hogy ha fordítva ül fel a hintalóra, akkor valószínűleg a bal agyféltekéje nem jól működik és a jobb szemére nem lát, ezért csinálja, de abban biztos vagyok, hogy jól teszi, ha kipróbálja, milyen ha nem a “normális” módon ül fel rá. És tudom, hogy nem lesz mibe kapaszkodnia. És erre rá fog jönni. És ha akar kapaszkodni, meg fog fordulni. Ha nem akar, akkor majd javul az egyensúlyérzéke, ami amúgy is klafa. Mert nem hülye, csak 2 és fél éves.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük