Türelem

Azt hiszem, ezzel a szóval mindent elmondtam az anyaságról, sőt a szülői létről egyáltalán. Az ember nem is gondolná, milyen rövid idő alatt képes bizonyos mértékű változásra, ha a szükség úgy hozza. Márpedig egy kisbabával a szükség mindig úgy hozza.

Azt kell mondanom, eddigi, merőben csekély tapasztalataim alapján, hogy a türelem az egyetlen fegyvere a szülőnek, és egyben a túlélés eszköze is. Merthogy mindenhez kell. Már a terhesség során türelmesnek kell lennünk, például amikor kijövünk a nőgyógyásztól, türelmesen ki kell várni az újabb négy hét elteltét, hogy újra jöhessünk, újra lássuk az ultrahangon a magzatot és újra halljuk, hogy minden rendben van. Aztán várni kell arra a konkrét mozgásra, mely félreérthetetlenül a magzat fészkelődését jelzi. A szülésnél türelemmel és kitartással kell tűrni az újabb és újabb fájásokat, míg el nem jutsz oda, hogy végül megpillanthatod kisbabádat. Aztán türelmet gyakorolsz a kórházban, hogy ne arra menjen el az a nagyon kevés energiád, ami van, hogy leoszd a tapló nővérkét. Majd alig várod, hogy hazaérhess, és akkor derül ki, hogy az eddigi türelem gyakorlás az első szint volt. És most rá kell kapcsolni.

Alapvető feature a sírás. Valamilyen hibát jelez, vagy nem. Ergo, türelemmel végig kell játszanod néhány rituálét, hogy kiderüljön semmi baj nincs, ez csak egy feature. Itt meg is jegyzem, hogy ugyanazzal az agykontrollal, amivel a türelem gyakorlását próbálgatod, fel kell vértezned magad a “sírás bizonyos fokig tartó ignorálásának” képességével. Ha ezt nem sajátítod el ideje korán, baszhatod a türelmet. Nem lesz türelem, mert eleve idegesen indulsz neki adott feladatnak, hiszen a sírás zavarni fog, és elvonja a figyelmed a türelem gyakorlásáról. Mellesleg eleinte, mivel fáradt vagy és azt hiszed, sosem múlik el a kimerültség, a sírás nagyon feszíti az idegszálaidat. No para, el fog múlni. A sírás, az idegtépés és a kimerültség is.

Hogyan is lehetséges gyakorolni a türelmet és mikor van rá szükség? (Mindig) Lássunk néhány életszerű példát:

A gyermek az előző héten bevált módszereket megunja és azért sem alszik el evés, nézelődés, után, akár ringatod, akár nem, mert ő most inkább nyűgösködik. Mindennél fontosabb, hogy tudatosítsd magadban, EL FOG ALUDNI. Lehet, hogy órákat ülsz vele a fotelban, miközben majd’ leesik a feje, úgy el van bódulva, mégsem érett meg a helyzet, hogy lerakd az ágyába. Nem képes napokat ébren tölteni, és ha már bekómált, nagyon kis vesződés után el fog aludni, ha lerakod is. És neked nincs más dolgod. Ez az elsődleges feladatod, legelőször ezzel kell kész lenned, minden más csak utána jöhet. Időd, mint a tenger. Ha ezt tudod és elfogadod, máris könnyebben veszed a levegőt és már éle sincs a “Mi a fakkenért nem alszol már el rendesen édes kisfiam?”-nak. Leteszed a gyermeket az ágyba, tudva, hogy ha kell, két perc múlva visszajöhetsz, ha komoly sírással jelzi, hogy igényel további nyugtatgatást. A nyökögést, ami koránt sem jelenti, hogy mellette kellene álldogálni naphosszat, a már fent említett képesség segítségével figyelmen kívül tudod hagyni, és elhagyhatod a szobát, míg kisbabád elalszik. (Segédeszközök, mint cumisüveg, cumi, egy kis hátsimi engedélyezettek, de csak ami éppen megnyugtatja.)

Éhség. Mármint anyukáé. Az előbbi példa szerint a gyerek el fog aludni. Tehát fogsz tudni enni. Gondolj arra, amikor fősulin szinte napokig nem ettél, hiszen nappal nem is voltál ébren, este meg indult a parti. Tehát képes vagy étel nélkül létezni. Még most is. Persze itt már bonyolódik a helyzet annyival, hogy ha szoptatsz, enned kell, normálisan, nem pedig naponta egy szelet pirítóst. Megoldás lehet minden olyan étel, amit egy kézzel / evőeszközzel elő tudsz készíteni (fagyasztott kaja), és meg tudsz enni. Hiszen szoptatás, vállon ringatás közben bőven van lehetőség multitaskingolni, már pár hetes gyakorlat után elsajátítható. (Ha ez már megy, érdemes egy újabb skillt elsajátítani, ami társaságban lehet hasznos, ez pedig a “mások félelmeinek, huhogásának, jajgatásának” ignorálása. Előfordulhat ugyanis, hogy míg egyik kezeddel ügyködsz, a másikból csúszik ki a gyerek, persze te tudod, hogy nem fog leesni, hiszen már profin tartod akár a kisujjánál fogva is, de mások ezt nem érzik, és félnek, hogy elejted a kicsit.) A multitasking egy magasabb szintje, melyet hiszem, hogy el lehet érni, amikor már két kezes tennivalókat is el tudsz végezni gyermekkel a testeden, mint pl. xboxozás.

Alvás. Mármint a szülőké. Ez az a művelet, amit akkor és annyiszor kell művelni, amikor csak lehet. Ha csak egyszer is, de éjjel mindenképpen felkel az a gyerek, és ha nincs szerencséd, ez egy hónapokig tartó türelmi gyakorlat. Amit ilyenkor tehetsz, hogy arra gondolsz, ez is el fog múlni. És lehet, hogy hamarosan. Ha ügyes vagy és van némi befolyásod a gyermek létezése és napirendjének kialakítása felett, akkor szinte csak rajtad múlik, hogy mikor jön el ez az idő. A jövőbe tekintés – melyről mindenki azt mondja, hogy akkor lesz csak igazán kemény a melód – valójában reményekkel kecsegteti a friss szülőt, ezért a jelen lényegesen pozitívabbnak tűnhet több helyzetben is. Pl. a sírást majd felváltja a gagyogás, kacagás, később a beszéd, amire nyilván azt mondják, addig örülj, amíg csak sír. De te tudod, hogy szétmegy tőle a fejed, és mennyivel könnyebb lesz, ha legalább azt el tudja mondani, hogy éhes. Ezzel a gondolattal és addig gyakorolt türelemmel máris működhet az önmegnyugtatás.

Másokkal szemben gyakorolt türelem. Erre is szükséged lehet. Hiszen – ahogy azt már korábban is mondtam – a gyerekneveléshez mindenki ért. Ezért mindenki elmondja neked a véleményét. Türelemmel és nyitott elmével kell ezt viselni, mert sosem tudhatod, mikor kaparintasz meg egy arra érdemes, valóban hasznos információt. Türelemmel kell figyelni és javaslatot tenni, ha valaki más kezében van a gyereked, mert attól, hogy ő másképpen csinál valamit, az nem biztos, hogy rossz (családra, barátokra gondolok elsősorban, mivel idegeneknek nem nagyon adja a kezébe az ember a kismajmát). Idegenekkel szemben pedig rendkívül türelmesnek kell lenni, hiszen mindjárt kiszállhatsz a liftből, így csak arra kell válaszolnod, hogy 2 hónapos a gyerek, igen, pici még és kedvesen mosolyogsz, lehetőleg minél kevésbé erőltetetten, inkább büszkén. Az a szerencséd, hogy a terhesség alatt ezt már gyakorolhattad, csak akkor a hány hónapos vagy, fiú vagy lány és hasonló kérdésekre kellett visszatartanod a felettébb bunkó, de őszinte válaszod: mi közöd hozzá?

Háziállatok. Érzékeny lények. Akárcsak a kisbabáddal, velük sem feszültködhetsz. A kisbabád ordít egy darabig reakcióképpen, ami ugye ahogy már megbeszéltük, elmúlik egyszer, hiszen örökké nem bőghet, viszont a háziállat többre is képes. Ha kutyád van, és ráordítasz, miért van láb alatt, amikor te éppen szaladsz a pelenkázóhoz, mert folyik a fos a gyereken végig, ő szegény elfogadja, hogy rosszat csinált és szomorú lesz. 3 óra múlva, mikor a kutya még mindig vezekel és a gyereket már letudtad, na akkor szakad meg érte a szíved és kérsz bocsánatot tőle. Ehelyett megfelelő türelem gyakorlással nevetve közölheted a kutyussal, hogy Fifike kérlek szépen most pont ne a lábam alatt ugrálj, köszönöm. Ha őt is olyan következetességgel nevelted, mint a babádat fogod, akkor minden rendben is lesz. Viszont ha macskád van, ennél többre lesz szükséged. Ugyanezt a módszert kell alkalmaznod, de tudnod kell, hogy később a lepisilt kanapéra fogsz leülni, csak mert egy visító szörnyet elébe helyeztél és meg merted jegyezni neki, hogy nem kéne elgáncsolnia téged. Ezt csak profi, évek óta tartó türelem gyakorlással lehet túlélni, hiszen tudhatod, hogy a kanapé mosható, a pléd mosható, a gyerek el fog aludni, tehát lesz időd egy újabb mosást berakni, majd valamikor a nap folyamán (ha szerencséd van, még aznap) ki is tudsz teregetni. És mivel már órákkal ezelőtt történt a “baleset”, csak kedvesen simogasd meg kis kedvencedet, hogy tudja, őt szereted a világon a legjobban és újabb csalfa reménnyel biztasd magad, hogy szereteted meghálálja a területjelölgetés felhagyásával. És amikor levered a kanapé karfájára tett (legalább már üres) bögrédet, mikor nekidőlsz, hogy szoptass, és hallod, hogy már valaki görgeti a széttört darabkát, türelemmel hátraszólsz, hogy ne!, megeteted a babádat, és ha már le tudod tenni, felporszívózod az egész lakást.

Amikor szörnyen indul egy nap. Semmi ok aggodalomra, véget fog érni, csak türelemmel ki kell várni. Tizenpár óra az egész, és délután akár barátaid is átjöhetnek babázni, estére pedig apuka is megérkezik, ők meg fognak szabadítani a krákentől. Úgyhogy csak addig kell bírnod a gyűrődést. De hiszen már tudod a fentiekben leírtakat, így korán reggel felvértezve állhatsz neki a napnak, amiről tudod, mindjárt vége is, és túlélted.

Amikor az utcán, boltban, bármilyen közterületen sír a gyermek. Legnehezebb ezt a fajta türelmet elsajátítani, mert az ember valamilyen hülye oknál fogva, zavarban érzi magát emiatt. Pedig baromi logikus, hogy miközben fizetsz a pénztárnál, majd pakolsz, nem tudod a megnyugtató cumit a szájában tartani, vagy a cumisüveget fogni neki, amitől egy-két pillanat alatt vissza is alszik. Az az öt perc pedig mindjárt eltelik, senki nem fog belehalni. Persze, amíg nem volt gyereked, te is azt mondtad, hogy a nyomorult némber minek hozza magával a visító kölkét, de most már tudod, hogy le kell szarni, mit gondolnak mások. Eddig is így volt, de most fokozottan érvényes. És ha a te agyad nem megy szét, mikor egész nap pengeti az idegszálaidat a gyereksírás, akkor a többi ember is kibír 5 percet. Ja, igen, fizetés közben érdemes erre gondolni, mert a pattanásig feszülő idegszálad miatt előfordulhat, hogy nem tudsz a pénzre koncentrálni. Gondolj tehát arra, hogy szépen fizetsz, elpakolsz, igen, izzadsz, mint a ló, de épp ezért ne kapkodj, és amikor ez kész, nyugtasd meg gyermeked, és máris kisimulnak az idegpályák. Hidd el, idővel észre sem veszed, hogy így telik el az az öt perc, és nem is pánikolsz rajta.

Legfontosabb pedig: apukával szembeni türelem. Nyilván anyuka az, aki a világon a legjobban tudja, mi kell az ő kicsikéjének és hogyan. F@szság. Esetemben jelenleg azt érzem, hogy bárki, aki nem én vagyok, pillanatok alatt el tudja altatni az én kicsikémet, nekem pedig legalább két órámba és az eddig bevált módszerek különböző variációjába és permutációjába telik. Viszont egy biztos, akárhogy is van, apuka tutira az a személy, akinek ugyanannyi joga (és kötelessége) van a gyermekkel szemben, mint neked. Nem, nem érzi azt, amit te, nem akarja feltétlenül leharapni a pici lábujjakat puszilgatás közben. Ő is csak annyira tudja, mit kell vele csinálni, mint te, hiszen te sem állsz a helyzet magaslatán, mivel most csinálod először (az nem ér, hogy egész nap te vagy vele, mert pont emiatt lehetsz frusztráltabb, és kevésbé hatékony nap végére).  De szereti. Nagyon. Mert (úgy) tudja, hogy az övé, és gondoskodnia kell róla. Ezért ösztönösen csinálja, amit csinál, és hacsak nem a cicatálak elé teszi le a kölyköt vacsora időben, hogy egyen, akkor valószínűleg ő sem csinál nagyobb hülyeséget, mint te. Viszont teljesen más személyiség, ezért természetesen neki az ösztönös cselekvés más lehet, mint amit te tennél adott helyzetben. Türelemmel kell hát nézned és lehetőleg videózni, fényképezni, ahogy kialakul kettejük között egy kapcsolat, ami csak rájuk tartozik és nem kell beleszólnod. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy néha egy “Te vagy a legjobb apuka a világon” dicséret is belefér.

Hirtelen ennyit tudok a türelemről, melyről az elmúlt két hónapban többet tanultam, mint egész életemben. Tudniillik, számomra ez egy teljesen új képesség, melyről igazából azt gondolom, hogy veleszületett valami. Velem pedig nem született. Ha én szeretnék valamit, azt inkább úgy mondanám, akarom, mégpedig azonnal. Nem mondom, hogy szoktam hisztizni is, de gyermeki értetlenséggel vagyok képes fogadni, ha az a valami nem úgy van, ahogy én akarom. Szóval messziről indulok erre a merőben izgalmas kalandra, mely úgy érzem, sok újdonságot és tanulnivalót rejt még. Én pedig türelemmel várom 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük