Mire Márk egy hónapos elmúlt, néhány alapvető dolog már kitisztult a fejünkben, pár összefüggésre rájöttünk és mondhatom, egyet már biztosan tudunk: rendszer kell.
A rendszer ugyanis jó. Jó mindenkinek. Nem véletlenül rendeződnek az elemek rendszerbe, vagy helyezkednek el a bolygók úgy, ahogy a naprendszerben, sőt a szervezetünk is egy bonyolult rendszer. Mivel a gyermek is a természet része, ő is egy meghatározott rendszer szerint kell, hogy működjön. A kell valószínűleg elég erős szó, de helytálló. Rendszer nélkül ugyanis valószínűleg káosz lenne, fejetlenség és anarchia. Azt pedig senki nem kívánhatja, mert az elsődleges szenvedő alany mindig a szülő. A gyerek csak később szívja meg, amikor azonban már visszafordíthatatlan a folyamat.
Miből áll a rendszer? Összességében a nagyobb képet nézve a rendszer elemei például a 3 óránkénti evés nappal (nem szigorúan, órához igazítva, hiszen bármi történhet napközben, ami felborítja a menetrendet, amivel nincs is baj), valamint az egyszeri ébredés éjjel. Az esti fürdetés minden nap körülbelül ugyanabban az időpontban és a délutáni séta. Ezek meghatározott sorrendben bekövetkezve alkotják a kisbaba napját. Egyelőre ez az alap, amit az egyre több napközbeni nézelődés, hangok figyelése, érdeklődés a világ felé némileg változtathat, hiszen könnyebben, jobban elfáradhat a baba, ami ha túl fáradt, megnehezíti az elalvást, és máris csúszik kicsit az egész ciklus, de ez belefér. Hiszen előbb-utóbb ebből alakul ki az a menetrend, mely az étkezéssel kezdődik, aztán egy aktív ébrenlét következik, melyet egy kiadós alvással zárunk. És aki olvasta azt az igencsak megosztó Suttogó könyvet, tudja, hogy ez a bizonyos 4É módszer. Személy szerint rendkívül hasznosnak találtam a benne leírtakat, majd Márk megszületésével fogalmam sem volt, hogyan is fogom megvalósítani. És ahogy most ezt a posztot írom, esett le, hogy valójában önkéntelenül is abba az irányba haladunk, amit szerettem volna. Így aki azt mondja, lehetetlen betartani, az valószínűleg nem is akarja. Hiszen – úgy tűnik – ha csak egy elemét megpróbálod rendszeresíteni, a természet utat tör magának és kialakul egyfajta rendszer.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy 1 hónapos babával nem igazán beszélhetünk tudatos, mindennapi rutinról, Próbálkozások vannak, melyek némileg fedik a korábban elképzelt teóriákat. Aztán, ahogyan azt dr. Spock írja, a lényeges dolgokat, mint például a saját szobában, saját ágyban alvás, ráérünk később, 3 hónapos kor körül „beleverni” a gyerekbe, amikor jó esetben már túl van a „hasfájós” időszakon. Addig ugyanis semmi értelme ragaszkodnunk bármihez, hiszen nem egyszerű hiszti miatt sír állandóan a baba, hanem a bensőjében végbemenő folyamatok okozta kellemetlenségtől. Valljuk be, amikor valami bajunk van, mi felnőttek sem ragaszkodunk a rendhez, inkább a kényelem az elsődleges szempont. Ezután azonban mindenféle szabály felállítható, és megfelelő következetességgel betartható. Aki megint csak azt mondja, hogy nem, az a saját maga kardjába fog dőlni, amikor hipp-hopp a fejére nő a gyerek. Persze, senki nem mondja, hogy könnyű, még nem tartok ott, de tudom, hogy nem az. Kitartás kell és néha 50 alkalom, amire a gyerek végül elfogadja, hogy nem nyerhet. De a lényeg, hogy elfogadja és hamar megtanulja, hogy ki a főnök. Ha már az elején tartjuk magunkat ehhez, később már eleve nem lesz hiszti.
A rendszer persze nemcsak összességében szükséges és kialakítható, valójában mindenhol ott van. Az evés például szinte mindig ugyanúgy zajlik; egy kis szopi anyatejből, aztán nyammogás, közben puki, bukás, vagy amit akartok, ekkor jöhet egy peluscsere, ha ezt probléma nélkül tűri, akkor további nézelődés engedélyezett, miután a tápszert is belafatyolta, és ha még a valódi éhség jelei mutatkoznak, akkor az anyatejen való cumizás is belefér. Mivel már több mindenre figyel és nézegeti, figyeli a világot, legtöbbször csak megnyugtatás szintjén van szükség a cumizásra anyun, hogy elbóduljon és a kocsiban való hason alvás csak pár nyögdécseléssel, egy-egy felsírással végül egy hosszabb szundikálásba torkoljon. Nálunk ez így megy, mindig. Ez is egy rendszer, amit a pici is és én is megszoktunk.
Ugyanígy a fürdésnek is megvan a rendszere. Nemcsak az egész napban elfoglalt szerepe fontos, hanem ahogyan az történik. Mielőtt még nagyon nyűgös lenne ébredés után, elkezdem vetkőztetni, miközben tájékoztatom, hogy mi fog történni. Eközben apa elkészíti a fürdővizet, esetleg lágy zenét is kapcsol (ami valójában el sem jut a baba fülébe, mivel azért hamar rájön, hogy baromira nem enni fogunk, ezért sírni kezd). Apa aztán átveszi és fogja, míg anya mosdat. Mivel egyelőre nem a vízben pocsolás a lényeg, hanem a rutin kialakítása, és a popsi tisztán tartása, a kisbaba óriási testének áttörlése nem vesz igénybe többet, mint pár perc. Apa megtörölgeti a babát, majd öltözteti, míg anya már az etetéshez készülődik. És végül jöhet a kielégülés, Márk végre ételhez jut. A sírás most még hozzátartozik az egész procedúrához, de nyugodtabb napokon teljes csendben is képes végigülni a fürdetést, ezért bízom benne, hogy alapvetően a vízzel nincs baja, csak annyi, hogy az nem étel, és az egész hülyeség csak az étkezést késlelteti. Később, remélem még jó móka is lehet az egész.
Ki alakítja ki a rendszert? Ahogy a védőnő mondja nekem mindig: a kicsi baba azt szokja meg, amit megszoktatunk vele. Tehát a szülők. De valójában a jó válasz az, hogy mi. Együtt. A szülők és a kicsi baba. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni az igényeit, kívánalmait, de ésszerű keretek közé kell szorítani. Nem kell azonnal felkapni, ha peluscsere közben a semmibe sikít egyet, míg előtte, utána elnézegetett, gyanús, hogy csak unja a dolgot. Ha azonban láthatóan fáj valamije, kényelmetlenül érzi magát, akkor nem kell csak azért is 3 óránként mellre tenni, hogy „addig egyen, amíg van a tányérján.” Figyelni kell a babára, de nem a rabszolgái vagyunk, és anélkül is a világunk közepe marad, hogy teljesen felemésztenénk magunkat a vég nélküli kiszolgálásában. Mindig lesz persze olyan, amikor kivételt kell tenni, és megengedni dolgokat, ha jön a foga, beteg, stb. De fontos, hogy a szürke hétköznapok ne kivételként teljenek.
Lehet mondani, hogy szerencsém van, és egy jó kisbabát kaptam. Ugyanakkor biztosan számít az is, hogy vannak elképzeléseim, még ha azt is érzem, hogy fingunk nincs, mit csinálunk. Próbáljuk tartani magunkat ezekhez az elképzelésekhez és azt érzem, hogy Márk sokat segít ebben, mert elfogadja ezeket és ennek megfelelően viselkedik. Tapasztaltabbak biztosan kinevetnek, és remélik, hogy majd meglátom, mennyire nem így lesz ez, és majd én is nevetni fogok magamon, ha később visszaolvasom e sorokat. Én azonban azt gondolom, Márknak tetszik, ahogy eddig gondoskodtunk róla és partnerünk lesz később is, nem pedig börtönőrünk, mert erre törekszünk. Hogy a rosszabb napokat, pillanatokat mindezek ellenére mennyire szörnyűnek és kilátástalannak éljük meg és hogy mindig azt gondoljuk, semmit nem csinálunk jól, valószínűleg meg kell szokni, mert sosem múlnak el, de ezzel valószínűleg a mi szüleink is így vannak mind a mai napig.