Jelentem, a BabyBump alkalmazásom szerint 35 hetes, 6 napos terhes vagyok, ami barátok közt is azt jelenti, hogy közeleg a vég. Eddig büszkén viseltem sorsomat, dolgoztam, nagyjából minden úgy zajlott, ahogy azelőtt, de most eljött az idő, hogy megadjam magam.
Mielőtt félreértés esne, teljesen jól vagyok, minden a lehető legnagyobb rendben, folytatom az álomterhességet és mindeközben csúcsszuperül is nézek ki. Ezzel a résszel semmi baj nincs. CSAKHOGY! 9 hónap nagyon sok idő, és mivel minden oké, igazán sok minden nem történt velem / velünk, úgyhogy meguntam. Gyere ki, gyermek! Minden kész (szinte), mindenki rád vár, és anyu elfáradt, már látni szeretne, és simizni és puszilgatni. Hogy miért? Azért drágaságom, mert baromi nehéz vagy, főleg, amikor fekvő helyzetből felülök, majd felállok és nem elég, hogy az én, illetve te súlypontod átbillen a punim irányába (ezt hívják gravitációnak), de még keresztbe is nyújtózkodsz, te tündér! Amit imádok, hogyne imádnék, de a „Jaj, de cuki, rúgott egyet, te is érezted?” és a kinyomod a vesémet között baromi nagy a különbség a cukiságmérő fokozatok szerint is, mert FÁJ! Tudom, tudom, anyu ezért van, hadd fájjon, nekem is van anyukám, ő is biztos egyet ért veled, csak hát mégis, na.
Aztán meg meleg is van. Tudom, én akartam nyáron szülni, meg a lakás is egész jó klíma ügyileg, de mégis azt érzem, hogy ha le tudnálak csatolni, egy picit könnyebb lenne. Ne meg persze apu is szeretne megsimogatni téged, csak amikor ráordítok, hogy „Hozzám ne érj a forró kezeddel”, akkor kicsit megijed. Persze, pár hónapja az volt a bajom, hogy jéghideg volt a keze, szóval igazad van, magam sem tudom mit akarok. És a bokám, ami amúgy sem egy csodaszép boka, talán nem lenne elefántszerű. Igazad van, ez is tök jó indok, hogy apu megmasszírozza a lábamat, amit ő is annyira élvez, de a cukiságmérő szerint nem cuki, ha már ilyen jól festek, akkor a cuki kis lábam hobbitokéhoz hasonló lesz. Nem panaszkodásképpen, de ez is a te hibád kicsi kincsem. És ha már lábak! Jól esne néha, ha egy óra álldogálás után nem akarnának lerobbanni a kis párnácskák a talpamról. Nem azért, mert fáj, csak a normalitás kedvéért.
Az is tuti, hogy jó lenne aludni is kicsit. Nem fél órákat, hanem mondjuk 4-5-öt egyhuzamban, mondjuk egy-egy pisilős szünettel. Hogy miért? Mert ahogy említettem, baromi szar helyzetet változtatni, meg a lábaim is fájnak a kis súlyod miatt, és egyik nap még a fejemet is bevertem az ajtóba a sötétben. Az, hogy az összes magzatvizet kipisilem a napi 30 alkalommal történő wc-zés során, ne aggasszon, folyamatosan újratermelődik az a víz…
Apu üzeni, hogy utál mindig kimenni a hálóból, csak mert anyu nem kap levegőt és horkol. Nem úgy, ahogy eddig, hanem úgy igazán. Persze, ez nem a te hibád, hiszen te nem tudhatod, mi a tökömért nem kapok eleve levegőt, még ha nem is mozgok, hiszen te már inkább lent vagy, nem a tüdőmet nyomod elsősorban.
Végülis az sem baj, hogy már nem dolgozom, mert az agyamat durván elszívtad, de semmi baj, úgyis csak apuval kommunikálók, ő meg érti, mi az a Széna rét és ébresztő asztalka (=éjjeli szekrény). Valószínűleg azért megy el az eszem, mert túl sokat gondolok arra, hogy mi lesz, ha már kint leszel. És bár vannak elképzeléseim néhány dologról és kevés mindentől félek – igen, pl. Áfonyától igen, de ha kint leszel, megérted -, az kezd nagyon aggasztani, hogy egyre inkább úgy érzem, nem vagyunk felkészülve rád. És még van idő, mert ugyan már nem bírlak sokáig cipelni, azért mégiscsak maradj bent, amíg el nem jön az időd. Mégis azt érzem, hogy még semmi sem tökéletes az érkezésedhez és még annyi intézni való van. Közben meg azt mondják, igazából bármikor kijöhetsz. Jó lenne, ha tudnál szólni előre, ha már a fentiekkel így szívatsz, de tudom, ez így sokkal viccesebb. Főleg, hogy amúgy utálok várni. Igen, még rád is. Úgy tűnik, nincs az a szeretet, ami türelmesebbé tesz, ez nem jó hír neked, muhahahaa!
Egy szó, mint száz, végül minden gyermek elkezdi szívatni az anyját, mielőtt még kibújna, és nincs olyan kismama, aki végig mosolyogva tűrné ezt. Tudom, tudom, egy szavam sem lehet, de most hogy már nincs más dolgom, csak várni, már egyre nehezebb az egész és csak pörgetném az órát, hogy végre oda jussunk, amit egyébként meg tök szívesen átaludnék.