Amikor még a ciki is cuki…vagy mégsem

Amikor az embernek gyereke lesz, pár dolog megváltozik. Pontosabban minden. Az értékrended, a prioritások, a bioritmusod, az életfelfogásod, szóval csak az egész világod. Nem baj ez persze, de aki azt mondja, hogy attól, hogy gyereked van, nem kell megváltozni mindennek, az hazudik.

Az a legkevesebb, hogy programtervezést és a másokkal való szocializációdat – amire pedig nagy szükséged van egy idő után – a gyerek alvásrendje, étkezési rendje, és persze a hangulata határozza meg. De a mindennapok apró-cseprő dolgai is más megvilágításba helyeződnek, ha egy gyerek sertepertél körülötted. Lehet, hogy kezdő szülőként csak én csinálok mindenből komplett forgatókönyvet, de az tény, hogy jobban szeretek teljesen felkészülten lemenni még a sarki közértbe is. Jó, ha van nálunk popsitörlő, sokáig még pelust is vittem (nem mintha az utcán valaha is lecserélném a kölök bugyrát), legalább kétféle nasi, rágnivaló vagy bármilyen kaja, amit nyugtatóként használunk (tudom, nem oké), innivaló legalább 2 üveg, stb. Szóval ebben kicsit túlpörgünk és ez a túlpörgés megköveteli a lehető legpontosabb tervezést is. Mikor akarunk elindulni valahova, mit fog tudni ott csinálni a gyerek, meddig leszünk ott, ebédelünk-e, hazajövünk aludni, vagy eleve jobb lenne alvás után menni. Ilyen és hasonló kérdésekből szeretünk felkészülni. Mindez persze iszonyat agymunka és természetesen az esetek nagy részében már az elején felborul az egész. Ilyenkor improvizálunk, és mégis jól alakulnak a dolgok. El kell telni azonban némi időnek, mire az ember el tudja engedni ezeket a rögeszméket. Pontosabban kilépni a komfortzónánkból nagyon nehéz és elfogadni, hogy ha nincs nálunk 3 váltás ruha a kölöknek, akkor is túl fogja élni a sétát a Margitszigeten, ha le is önti magát valamivel.

1558442_10153907093379040_6240210971617212426_nMire idáig eljut az ember, azért már elég sok mindent megtapasztal a friss szülő, és otthon, a kis család magányában már elengedett rengeteg mindent. Például, ahogy nő a gyerek, már nem figyeled állandó jelleggel, hogy alvás közben lélegzik-e még, és az sem zavar különösebben, ha lemerül az elem a babaőrben, úgyis hallod a kínját a szomszéd szobából (a tudatalattid és ezzel a füled is rá van már állva). Következő lépés és baromi nagy tévhit, hogy sosem hagyod egyedül a gyereket a lakásban. Egy idő után, mikor már nincs annyira és állandóan a seggedben, kénytelen vagy úgy csinálni a napi teendőket, hogy fingod nincs, éppen milyen halálos veszedelembe sodorja magát picinyed. Viszont azt mindenki tudja, hogy a csend gyanús. Szóval ciki vagy sem, vállalod a kockázatot, hogy három másodperc alatt felmászik a csillárra, amíg kiszeded a ruhákat a mosógépből. Sőt, nálunk már az erkélyen mocizás sem túl nagy dráma, ha a szobából látom visszatükröződni az ajtó üvegében (persze az erkély is olyan korláttal rendelkezik, amin véletlenül sem tud kihömbölögni, max a játékait dobálja le).

A rendetlenség (=szétszórt játékok, cumisüvegek, egyéb használati tárgyak) már csak akkor keltik fel az érdeklődésedet, amikor este elrakodsz, vagy esetemben mikor a férjem napközben pakolászik és megkérdezem tőle: minek csinálod, édes? Az amúgy idegesítő dolgok, mint a hűtő nyitogatása és a benne való pakolászás, a könyvek kihordása a könyvespolcról, a ruhák kipakolása a szekrényből alkalmanként már nem ütik meg az ingerküszöböt, és tudva, hogy a gyermek csak felfedez, bátorító mondatokra sarkall: “Inkább feljebb teszed a sajtot? Jól van, ott is jó helyen lesz. A főzőtejszín nem tej, ne csavard le a kupakot, kérsz inkább tejet egy pohárkával?” “Olvasol valami izgalmasat? Jól van, csak vigyázz a könyvekre, ne gyűrd össze a lapjait.” “Szeretnéd felvenni ezt a nadrágot? De hát utcai, keress inkább egy itthoni rövid nacit, vagy melegítőt”.

13101026_10154232076014040_353503726_nMindezek apróságoknak tűnnek, de van, akinek nagy munkába kerül “feladni” a precizitást, a rendszeretést, a tervezést, hiába nem történik katasztrófa, ha a gyermek eltérít bennünket szokásainktól. Van azonban, amiről nem szól a fáma, mert eszedbe nem jut, ha nincs gyereked, hogy például hogyan pisilsz kisgyerek mellett. Márpedig valljuk be, előfordul, hogy anyunak pisi/kaki lesz. És nem a gyerek alvásidejében. Mondjuk egy bevásárló központban ma már nem nehéz, általában a pelenkázókban van a felnőttnek is wc, így nem kell küzdeni a kíváncsi gyerekkel egy apró fülkében. Otthon viszont lazábban is kezelheted a helyzetet, hiszen ha nem is látod, hallanod kell, mit művel éppen, ezért az ajtót nyitva hagyhatod. Ha nincs ott veled. Aztán van, amikor ott van. “Jó” esetben csak kitépi a kezedből a WC-papírt és a lábad közé tuszkolja, mondván “odaaa”, vagy húzkodja fel a nadrágod, míg te még csurgatsz, esetleg üvölt, hogy kaki! Aztán ott a WC kefe, mindig izgalmas játék, és ha megkaparintja, mert megfékezhetetlen módba kapcsolt, akkor nem törődik már azzal sem, hogy te még a WC-n ülsz, már tömködi a seggeden keresztül a WC-be. Vagy az a csodálatos pisszenős illatosító, amit nem ér el, ezért jó, ha felveszed, mert ő azt most mindenféleképpen megnyomja. De olyan élményünk is volt már, hogy a mocival rohamozott meg üvöltve. Csak annyit mondok, nem tudsz elmenekülni. A legrosszabb esetben pedig éppen abban az állapotban van a drága, amikor lehetetlen, hogy éppen akkor, éppen ott ne öleld meg, ne vedd fel, és ezt halálsikolyokkal és dobhártyaszaggató sírással is tudja hangsúlyozni. Úgyhogy vedd fel és végezd a dolgod a gyermekkel az öledben. Apunak persze könnyű így pisilni, de a kis szörnyeteg nincs tekintettel arra, hogy neked kis vagy nagy dolgod van éppen.

1962703_10152759557383750_8900566690920798990_nA hiszti pedig az örök téma, amit gyerek nélkül majdnem hogy elítélsz, de legalábbis – mint minden eddig felsoroltról – azt gondolod, biztosan lenne rá más megoldás, csak a hülye szülő szarik a többi emberre. Én is azt hittem, hogy a babakocsis anyák megvadulnak és azt hiszik, az egész járda az övék. Aztán rájöttem, hogy nincs más megoldás, ha azt akarom, hogy előre is jussak és ne előttem cikázzanak az emberek, akkor nyugodt szívvel nekitolom a kocsit. Nem nekem fog fájni. Múltkor egy kiscsaj jött szembe, és mint aki nem is látta, hogy van szembe forgalom is, az utolsó pillanatban tért ki. Rábaszott, mert csak annyira tudott oldalra lépni, hogy a hátul szélesebb kerékkel éppen átmentem a lábán. Már ne haragudjon a világ, de ne a babakocsival kelljen raliznom azért, mert mindenki széltében-hosszában közlekedik. Ugyanilyen alapon én sem megyek át vagy lököm fel a kerekesszékeseket, se a járókeretes néniket, bácsikat. Visszatérve a hisztire, ezzel kapcsolatban is tévképzeteink voltak, hiszen szüleinktől csak azt hallottuk, hogy “veled bárhova el lehetett menni, nem vergődtél a földön egy csokiért a boltban”. Valószínűleg a genetika szarik erre, vagy a szüleink emlékei szépültek meg az évek alatt, de az én majmom elég akaratos lett. Tény, hogy mai napig komoly önuralmat kell gyakorolnom, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném, de azt nem gondoltam volna, hogy ebben a kis emberpalántában ugyanennyi akaratosság elfér. Sőt! Volt már, hogy ordítás közben szinte kitéptem a kezéből a müzliszeletet, hogy oda tudjam adni a pénztárosnak. Olyan erős a kis dög és persze hangos is. És igen, vehetnék kettőt, hogy egyik nála legyen, de azért meg is kell tanulnia pár szabályt, ha máshogy nem, így. Egy pár évig (hónapig) még talán én leszek az erősebb.

Egyébként sok válfaja van a hisztinek, van, amikor csak simán nyűgös, és semmi nem jó, ezért fetreng. Van, amikor tudod, mit akar, de azt mégsem engedheted, hogy ollóval rohangáljon, hiába támogatod a felfedezési vágyát. Vagy hogy piroson rohangáljon át a zebrán, csak hogy megtapasztalja, mi a következménye, ha nem várja meg a zöldet. Ilyenkor jön a vöröslő-liluló fej, éktelen ordítás, és a földön fekvés. Csakhogy ezzel nem tudsz semmit tenni. Ha reagálsz, mindent elrontasz. Ha szégyenkezel, …ugyan miért is kellene? Senkinek nem kell megfelelned, főleg nem a szúrós szemű, hüledező elégedetlenkedőknek, akik azt a 10 másodpercet sem bírják az ordításból, amíg elhaladnak melletted. Képzeljék el, neked milyen lehet ezt egész nap hallgatni!

Hogy mindez cuki vagy ciki, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, de tény, hogy egy bizonyos idő és persze tapasztalat után már csak az marad, hogy elengedsz néhány dolgot. Hogy mit és mennyire, az rajtad és csemetéden múlik, de azért fontos, hogy legyenek határok. Az a jó, hogy a lurkó mindenből tanul valamit, neked “csak” a lehetőségekhez képest terelned kell. És máris értelmet nyer József Attila örök klasszikusa, mely valósággá válik egy szempillantás alatt: Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük