Azt gondolnánk, hogy ők a támogatóink, velük bármit lehet, hiszen szeretnek, és velünk örülnek, ha mi boldogok vagyunk. Szinte ez még igaz is, de ne feledjük, alapvetően állatok vagyunk, és ösztönlények, így nem meglepő, ha az öröm hamar átcsap valami egészen másba…
A szülőkkel való közlés a legizgibb, mivel ők kötelességből is örülnek, és igazán jó látni, hogy korábbi aggályaik pillanatok alatt eltűnnek és a valódi öröm és a gondoskodás lép a helyükbe. Ők nagyon hamar átugorják a terhesség időszakát képzeletben és már a meglévő babával fantáziálnak, mint pl. apukám: „Amint megszületik a baba, minden hasznos és fontos dolgot megtanítok neki, mint pl. a hátra szaltó”, miközben számukra a legnehezebb felfogni és elfogadni, hogy az ő kicsikéjük most kicsikét vár, és ugyanolyan lesz belőle, mint ők maguk. Erre a legjobb az volt, amikor szintén apukám azt mondta elgondolkodva: „De hát nem lehet babája a kicsinek, hiszen még csak 3 éves!”. Persze, az ő fejében, hiszen ő úgy lát engem, ahogy ezen a fényképen voltunk kb. 25 éve.
És mint ilyen „gyarló” lények, újra szülővé válnak és elkezdenek úgy is viselkedni, mintha valóban csak 3 éves lennék. Óvnak, és állandóan mellettem lennének, hiszen az ő kicsikéjükre most nagyon kell vigyázni, és ezzel túlzásba is esnek. Amit mi tehetünk, miután jól összevesztünk, hogy megpróbáljuk ezt felfogni, és elfogadni, hogy ők soha nem fogják felfogni és elfogadni felnőtt létezésünket, sőt talán alig várták, hogy újra szülővé váljanak. És persze reménykedjünk benne, hogy amint megvan a baba, már ő kerül a fókuszba és mi egy időre megmenekülünk.
A barátok sem viselkednek másképpen, védelmező ösztöneik azonnal előkerülnek, főleg a férfiaknak. Az első reakciók pl. „Jaj, mostantól vigyázni kell rád!” és hasonlók, mintha eddig nem kellett volna. Aztán jön a „Tedd le a kólát, mindjárt mutatok neked egy videót arról, hogy mit csinál a szervezetedben!” és ehhez hasonló fenyegetések. A nem ehetek burgerkinges kaját, vagy nem csinálhatok ezt vagy azt alap kijelentések. Nagyon cukik és imádom őket ezért, na meg tök klafa, hogy most mindenki szeret, és a spanom. Mármint többen azt hiszik. Az azonban biztos, hogy erre mondják, hogy megfojtanak a szeretetükkel. Lassan bárhol vagyok, bármit csinálok, valaki mindig megmondja a tutit, csak, hogy vigyázzon rám. A szabad akaratom semmivé foszlik, és lassan egy terhes barbievá válok, akivel nagyon sokan akarnak játszani.
Úgy érzem, többször ki kell még hangsúlyoznom, hogy bár ez az első terhességem és nekem is minden új, és azt sem tudom mit csinálok (valószínűleg ez majd a babával is így lesz) és nem tudom mi történik, azért van egy orvosom, akitől mindent megkérdezek, ami miatt a család és a barátok aggódnak, na meg én is. Persze ő nem tudhat annyi mindent, mint amit a barátok össze tudnak guglizni! Van egy édesanyám, akinek a szava valójában mindennél többet ér, ha a tapasztalatairól van szó, és aki talán nem is tudja, hogy szeretnék mindent úgy csinálni, ahogy ő. Persze ha mondanám neki, akkor sem menne a kis fejébe és tovább aggódna, mint ahogy azt sem érti, hogy nemcsak ő szeretne velem lenni a szülés után, hanem én is ezt szeretném. És persze sok mindenben hallgatok a barátaimra is, hiszen mindenki véleménye fontos lehet, de azért ha bezárnak egy buborékba, nem biztos, hogy jól fogom érezni magam.
Az egyetlen, aki nem „utasítgat” és nevelget, az a barátnőm, akinek már több mint egy éves a kislánya, így viszonylag frissek az élményei. Az ő véleménye is számít és igazán jó vele beszélgetni, mert miután már túl van mindenen, ami nekem most jön, ő igazán nem aggódik, nem félt, és nem akar bezárni. Inkább előre nevet, mert tudja mi jön legközelebb és hagyja, hogy én tapasztaljam meg, mi mikor hogyan történik.
Aminek a kismama ilyenkor örül, az az olyan reakciók, mint a „Vegyünk neki kiszoknit!” vagy a vicces képek, amikre a kismama azt gondolja, ilyet én is akarok. Van egy dolog viszont, amire nem számítottam, pedig előre szóltak, és mégis igaz. Azt mondják, hogy amint terhes leszel, úgyis mindenki ad ezt-azt, úgyhogy nem kell előre bevásárolni, meg kell várni, kitől mit kapsz. Csakhogy én arra gondoltam, hogy mégis kitől kapnék bármit is, hiszen nem nagyon vannak gyerekes ismerőseim, akikkel szorosabb kapcsolatot ápolnék. És mégis megvolt az első felajánlás, ráadásul olyan cuccot ígértek, amit szeretnék és olyan embertől, akinek nem mostanában volt kisgyereke, viszont csupaszív szeretet ember. Arra is rájöttem, hogy mi a dolog trükkje: egy kismama mindenki számára valami szent dolog, aki férfiből van, az csodálja és szereti, akár az övé, akár nem, a nők alapvetően empátiával viseltetnek, kivéve az irigyeket. Akik pedig már szültek, azok számára bekerülsz egy titkos és láthatatlan körbe és örömmel fogadnak, hiszen egy ívásúak lettetek, most már közéjük tartozol, nem az átlagemberek közé. Elsőre nem biztos, hogy mindez jól hangzik, főleg, ha egy csomó anyatigroszlánra gondol az ember, akik közé flő bekerülni, de az tuti, hogy sok hasznos infóval és dologgal fognak ellátni. És úgyis fölösleges tiltakozni, mert a barátok úgyis terelnek, mintha nem tudnád merre tartasz és mindig számíthatsz a gondviselésükre és jó tanácsaikra.